Semicolon

18 éves lány vagyok, Seminek hívnak az internetes világban. Imádom a természetet, a vintage, grunge és indie stílust, az erdőket és a sorozatokat. Minden érdekel, aminek köze van az informatikához és technikához, és szeretek nyelveket tanulni. Az iskolában valahogy mindig jó jegyeim lesznek (4), pedig nem erőltetem meg magam a tanulásban. Amúgy ötödikes leszek szeptembertől a középsuliban, szeretem az osztályomat, a legtöbb tantárgyamat, bár az érettségi és szalagavató egy kicsit kiverte a biztosítékot, de majd megbarátkozom velük. Apropó, barátkozás. Imádom a barátaimat, és több is van belőlük. Értük ölni tudnék, komolyan. Ha már itt jártál, hagyj egy üzenetet a chatben vagy írj egy rövid hozzászólást, nagyon örülnék neki. c:

 
Blog

Olvastam valahol, hogyha a blogodnak nincs konkrét témája, akkor annak olvasói sem lesznek. Hát pedig a Semicolon pontosan egy olyan oldal, aminek nincs egyetlen meghatátozott témája, ezért inkább nevezném személyes oldalnak. Ugyanis itt olvashatsz könyvekről, filmekről, sorozatokról (ezekről fent egy külön "rovatot" is találsz Sorozatok néven, ahol több mint 20 olyan TV-Show-t ismerhetsz meg, amiket már mind láttam, és ajánlanám neked is), de olvashatsz még itt kreatív ötletekről, kihívásokról, idézetekről, sőt az sem ritka, hogy egy posztban csak képeket osztok meg, mivel itt mindig azt találod, ami éppen eszembe jut. Alapvetően egy vidám blogról van szó, de ha éppen pocsék kedvem van, akkor az a bejegyzésből is meg fog látszódni, egyszóval tényleg minden a hangulatomtól és az ötleteimtől függ.

 
Chatbox



 
Zenék

Ha az oldal böngészése közben Semi-s zenét akarsz hallgatni, akkor itt összegyűjtök mindig párat az éppen aktuális kedvenceimből:

Joy Division - The Eternal

JD - Love will tear us apart

Joy Division - She's lost Control

Pixies - Where is my Mind?

Joy Division - Atmosphere

Green Day - Troubled Times

Frank Iero and the Patience - Oceans

Joy Division - New Dawn Fades

Joy Division - Disorder

LP - Lost on You

 
figyelmeztetés

Figyelmeztetés: sokszor előfordul, hogy írok valamit, és másképp fejezem be a mondatot, így olyan értelmetlenségek születnek, mint az "de én ők nem érteni", vagy éppen elgépelek valamit, mert szokásom 200betű / másodperces sebességgel írni. Szóval ha ilyet találsz, ne lepődj meg. Nyilván próbálom javítani, de néha egyszerűen nem szúrnak szemet. :D

 
Teendők

A teendőimet mindig más helyre írom fel, így általában sikeresen elfeledkezek róluk. Gondoltam csinálok ide is egy gyors listát, mert minél többször látom, annál nagyobb az esély, hogy valami megmarad.

▪ Falling Skies

▪ Stranger Things ✔

▪ Dexter

▪ Westworld

▪ Internátus, Hemlock Grove, Stranger Things ismertető a sorozatajánlós részbe

 
Ti
Indulás: 2015-08-02
 

 

 

üres

Főoldal

Miért?

2019.03.16. 15:27, Semi

   

Álljunk meg egy pillanatra. Feljöttem az oldalra, mert olyan szép css-e van, és jól jönne a tanulmányaimhoz. Kicsit berozsdásodtam weblapkészítés terén és mindjárt ZH-t kellene írnom belőle. Na persze nem gportálos css-ből, hanem html-ből és php-ból, megfűszerezve egy kis css-sel, de mindegy, feljöttem nosztalgiázni. És azt látom bejelentkezés után, hogy az áltaglátogatottság 50. És utána egy gyors csekkolás után rájöttem, hogy a 21. leglátogatottabb blog az SC. Gyerekek. Hogyan? Mikor jártam én itt utoljára, hogy tartalmat írjak? Azt elismerem, hogy nagyon kellemes az oldalra nézni. Mármint szépen összehoztam régen, már talán ma sem tudnám megcsinálni. Mindig tele voltam ötletekkel és addig kódoltam, amíg pontosan ugyanúgy nem nézett ki, mint ahogy elterveztem. Ezt elismerem magamnak, remélem nem hangzik beképzeltnek, csak erre a kinézetre mindig is büszke voltam, és így évekkel később is imádom. Na de... Oké, hogy kellemes ránézni, de semmi újat nem ad már az oldal, amiért feljöhetnétek. Szerintem ezt sem olvassa majd el senki, úgyhogy lényegében azt írok, amit akarok. Igazából szerintem azzal lehet magyarázni, hogy a gportál haldoklik, emiatt sokan aktívnak hiszik az oldalt, mert elöl van a listán - a többi másik halott oldallal együtt. Imádtam, mikor régen virágzott a GP. 2007 itt vagyok, talán hamarabb is. De a 2007 az tuti. Az több, mint 12 év, és 20 éves vagyok. Akkoriban a GP a világ legmenőbb dolga volt, és még a legritkább kategóriákból is rengeteg aktív oldal várta a kattintókat. Még bélyeggyűjtő kategória is volt. Most ennek vége, már nagyon régóta. Már nem menő? Vagy van másik platform? Régen az egyetlen rivális a borzalmas mindenkilapja volt, ami annyira vacak volt, hogy soha nem kattintottam egyre sem. Most úgy látszik ez az egész blogolás/oldalazás abbamaradt. Ha valaki tud erről valamit, szívesen elolvasnám.

Amúgy kicsit lesokkolt pl a zeneajánló. Ugyanezeket a zenéket hallgatom a mai napig. :D De tényleg. Persze közben megismertem sok újat, de alapjaiban tök ugyenezeket. Azt hittem többet változtam, de nem. Amúgy már 20 éves vagyok, nem 18. Az életem ezerszer jobb. Össze sem lehet hasonlítani. Régen sok volt a tiltás, korlátozás. Nem élhettem úgy, ahogyan akartam. Most egyetemista vagyok, de ugyanúgy otthon lakok, de ettől függetlenül ezerszer szabadabb vagyok. És boldog. Régen sem voltam amúgy depis, vagy ilyenek. Csak egyszerűen nem volt ilyen jó minden, mint most. Az egyetem meg nehéz, de eddig minden félévet túléltem valahogy :D Ajj, sokat mesélnék, azt sem tudnám, hol kezdjek. De nem kezdem elölről a blogolást, mert valószínűleg nem tartana sokáig a lelkesedésem. Ha itt vagytok, írjatok valamit. Remélem nem 50 botnak írtam ezt a bejegyzést. Írjatok valamit, meséljetek c: Úgy örülnék neki.

 

Címkék: blog

Chester

2017.07.21. 16:23, Semi

   

Tudom, hogy fél éve el vagyok tűnve, meg is van rá az okom: nem volt semmi kedvem blogolni, mert meguntam. Hiányzott az érzés, hogy szeressem a blogolást, de meguntam és ezen nem tudtam változtatni. Most viszont úgy éreztem, hogy muszáj feljönnön ide, és írni pár sort, mert úgy le vagyok sokkolódva, amennyire csak lehet.

Valószínűleg senkit sem ér meglepetésként, ha azt mondom, hogy Chester Bennington öngyilkos lett. Mire ezt a bejegyzést valaki elolvassa (mivel eléggé kihalt az oldal), ez a hír már "elavult" lesz, de mindegy.

Huh, hol is kezdjem? Ha valaki járt fel az oldalra, az tudja, hogy kb. milyen a zenei ízlésem, tehát igen, a Linkin Parkot is a jó bandák között tartottam számon. Nem voltam/vagyok hatalmas fan, ezt úgy kell érteni, hogy a zenei karrierjüket szemmel tartottam, de max. 40 szám volt tőlük, amiket hallgattam, és a magánéletüket sem igazán követtem nyomon, a bandán belül leginkább Chestert kedveltem, szóval róla tudtam a legtöbbet úgy nagy általánosságban. De rólam tudni kell, hogy összesen kb. 3 olyan zenekar van, amit tüzetesen ismerek, és összesen kb. 20-30, ha nem több bandát hallgatok. Mindegy is, ezt csak azért írom le, hogy legyen rálátásod, hogy hogyan éreztem velük kapcsolatban. Röviden és tömören: szerettem a Linkin Parkot, de nem voltam az az "igazi" hatalmas rajongó. A Volt-ra menni akartam miattuk, de nem maradt rá keret a Green Day koncert után.

De fűznek hozzájuk kedves emlékek, például mikor agyonrahallgattam a Bleed it out-ot (nagy-nagy kedvenc, a fenti négy videóból 2 ez a szám), vagy mikor olyan problémáim voltak, hogy a kedvenc zenéim listáján a Numb harmadik vagy negyedik legyen, és tanácsot kértem ezügyben a barátaimtól. Vagy mikor megkaptam a Meteora CD-t, és szobanagytakarításoknál végtelenül ismétlődőre tettem, és akár 4-5-ször lement egy nap, és úgy éreztem, hogy gyorsabban megy a pakolászás, ha őket hallgatom. Meg ilyenek, sok apróság van, ami csak számomra jelent valamit.

Szóval elnézve így, hogy engem mennyire megvisel ez a dolog, elgondolkozom, hogy mit érezhet az, akinek Chester a családtagja/bandatársa volt? És mit érezhetnek azok, akiknek ő volt a példaképük és a kedvencük?! Hát, jobb is, hogy nem tudom.

Millió ember reagált az esetre, természetesen a legtöbben nyugalmat kívánnak neki, de voltak (pl. Korn gitárosa), akik szerint gyáva tett volt, és egy igen rossz példamutatás, ami valóban igaz. Most ezen nincs mit szépíteni, tényleg a lehető legrosszabb módját választotta Chester a helyzet megoldásának, de ha az ő oldaláról nézzük, valami brutális depresszió nyomhatta a vállait, mert a világon nincs olyan, hogy csak úgy egy hatgyerekes apa felakasztja magát, és hátrahagy mindenkit, beleértve 60 millió rajongót. Szóval éjszaka alvás helyett azon agyaltam, hogy vajon mi játszódhatott le az ő fejében, mikor előkészítette a terepet, mert valami brutális érzés lehetett, ha úgy gondolta, hogy meg kell ölnie saját magát. Nyilván semmit sem tudok az okairól, de feltételezem, hogy nagyon erős szerepe volt a drognak és az alkoholizmusnak itt is. Azt amúgy tudni kell, hogy Chris Cornell egyik jóbarátja volt, ő pedig májusban lett öngyilkos. A temetésén Chester énekelte a Halleluja-t, és a Chris-nek írt levelében olyan sor is volt, hogy "nélküled nem tudom elképzelni az életet", tehát szerintem ez elég egyértelműen közrejátszott, hogy miért pont július 20-án lett öngyilkos, ez a dátum ugyanis Chris Cornell születésnapja.

Amúgy sokan azt mondták, hogy arrogáns volt, nem a bandába illő stb. Én ezt amúgy személy szerint sosem vettem észre, sőt, szerintem Chester és Mike voltak a banda lelke, mondjuk én Chester-t bírtam jobban, mivel ő volt az "éneklő énekes", míg Mike a rap-énekes.

Remélem kiderül még valami részlet, mert nem hagy nyugodni a dolog. Egyszerűen nem hiszem el, hogy öngyilkos lett.

Igazából szerintem nem szabadna így folytatni a bandát. Nem tudom, ti hogy vagyok vele, de nekem végtelenül groteszk lenne, ha felvennének egy új énekest, mert meg sem közelítené az eredeti felállást. Bármennyire is rosszul hangzik, szerintem itt az ideje feloszlatni a bandát. Vagy nem tudom.

Címkék: blog szomorú

Ebayes várólista

2017.01.27. 15:51, Semi

   

Hatalmas örömömre most már én is ebayezek (és ennek semmi köze ahhoz, hogy pár hete megérkezett a bankkártyám - semmi, de semmi :D). És fuuh, jó sok mindent vettem, és egy csomó kacatnak tűnhet, de nem azok, én nagyon örülök nekik, alig várom, hogy megérkezzenek. Remélhetőleg márciuig már minden a tulajdonomban lesz, de legkésőbb március 14-re mindennek meg kell jönnie. Nagyon remélem, hogy nem lesz probléma a kiszállítással, és végül minden eljut hozzám. :/

Kezdjük az ékszerekkel:

A továbbiakban rá fogtok jönni, hogy hatalmas choker-fan vagyok. Már így is van vagy 6-7 darab az ékszeresdobozomban, de ebből sosem elég, főleg, hogy gyakorlatilag alig kérnek érte pénzt ebayen. Egy darab 200 forint, ami teljesen reális, ha azt nézzük, hogy áll egy csíkból, egy medálból és egy kapocsból - ennek ellenére bemész egy itthoni boltba, és kapsz mondjuk 3 darabot 4000 forintért. 

Fancy Black Velvet Gold Pendant Choker Necklace Gothic Handmade Women Jewelry #1 Arany körös choker
Vintage Gothic Black Velvet Ribbon Chain Choker Statement Bib Crystal Necklace #2 Bronz körkoszorús choker

 

Címkék: blog ebay

Jaaj

2017.01.20. 19:47, Semi

   

Hjajj, élek, legalábbis testben biztosan :D Lélekben mostanában nagyon nem voltam a toppon, rengetegszer voltam annyira szomorú, hogy hányingerem volt tőle, de úgy érzem, hogy mostmár ennél csak jobb lesz, nem pedig rosszabb.

Részben ezért is nem voltam fent a blogon, részben pedig azért, mert úgy éreztem, nincs mit mondanom. Pedig szerettem régen dokumentálni, hogy miket néztem meg, vagy mik tetszenek és így tovább, ezért szeretnék visszatérni erre a szokásomra. Csak hát mostanában úgy volt, hogy 4-5 körül hazaértem, éjfél körülig fent voltam (Twitch + olvastam), aztán másnap reggel beestem a suliba, megnéztem milyen óráim vannak aznap, ha volt házi, összecsaptam valamit, dogákra órák előtt tanultam és ennyi. Amúgy ezt nem is tudom miért múlt időben írtam, mert a mai napig így van. Már régen sem bírtam a hagyományos éretelemben vett tanulást vagy iskolára készülést, most pedig végképp nem. De mielőtt valaki azt gondolná, hogy elzüllöttem - nem így van, mert a jegyeim teljesen jók. Kíváncsi lennék, hogy szerepelnék, ha tanulnék is, mert ilyen életvitellel 4,83 a januári átlagom. De ezt most nem felvágásként mondtam, meg hogy "jajj, de okos vagyok", mert ilyet kijelenteni hülyeség lenne tőlem.

Viszont, ami jó, hogy ezek ellenére mégis rendezettebb az életem, mert indítottam egy Bullet Journal-t. Ez egy olyan füzet, ami gyakorlatilag egy határidő napló és egy naptár egybegyúrva, de benne van a bevásárló listák, a kívánságlistád, a bakancslistád és minden egyéb. Eddig azt sem tudtam mikor milyen nap van, most viszont vezetem mindennap, és imádom. Külön érzelmek fűznek magához a füzethez is amúgy, mert saját kezemmel késztettem minden egyes részét. Ha te is szeretsz kreatívkodni, akkor mindenképpen ajánlom, hogy nézd meg ezt a videót a könyvkészítésről, és nézd meg SeaLemon többi videóját is, mert ez a nő egy könyvkészítő zseni. :D Nekem nem jött össze a tökéletes könyv gyártása, mert a fedőlapjai túl nagyok lettek szélességre (ezt lehet, hogy utólag korrigálom), és az egész összességében nagyon DIY-látszatot kelt, szóval nem lett profi munka, de még tuti próbálkozok majd vele.

A bullet journalról pedig annyit, hogy ez egy ilyen újfajta rendszerezési módszer, ami tényleg mindenkinek kitűnő, még az olyan szétszórt egyedeknek is, mint én. Szóval ha úgy érzed, hogy szeretnél valami rendszert vinni az életedbe, akkor sosem késő elkezdeni írni a határidőket, elintézni valókat és az egyéb dolgokat. Én kemény egy hete vezetem a bullet journalom, és már most sokkal jobban képben vagyok mindennel, és nagyon tetszik, egyáltalán nem kényszeresen írom. ^^ Tényleg az egész nagyon király.

Majd tervezek hozni "csak úgy posztokat", de mára ennyi volt. A lényeg, hogy velem majdnem minden oké, elvagyok és hiányzik a blogolás, de valamiért mégis nehéz rávennem magam :(

Címkék: blog

Boldog karácsonyt!♥

2016.12.25. 23:47, Semi

   

Boldog karácsonyt mindenkinek

Decemberben rekordmennyiségű posztot tettem ki ide, dehát egyszerűen nem volt kedvem befejezni a bejegyzéseket. Mert fent voltam egy csomószor, és írtam is mindenfélét, de a végére elfogyott az erőm és nem fejeztem be :D Ez amúgy nagyon jellemző rám, de ennek ellenére is megpróbálok majd összekaparni egy szalagavatós bejegyzést, mert azt mindenféleképpen szeretném a blogon tudni.

Szóval megvolt a szalagavató, a fogadás és az afterparty, majd ezekről tényleg tervezek mesélni, mert végre valami történt az életemben, ami akár másokat is érdekelhet, szóval nehogy már pont egy ilyenről ne írjak :D A karácsonyi szünetem eddig elég nyugis, semmi extra, elvagyok itthon, újranéztem az Interstellart, amit még mindig nagybetűsen IMÁDOK. Ettem vagy fél kiló szaloncukrot, mert ezektől a Milka szaloncukroknak mindig elcsábulok. :'D

Amúgy a karácsonyt magát imádom, mármint a fákat, a világítást, a díszítést meg ezeket, de a mondvacsinált családi összejöveteleket nem. Nálunk úgy van, hogy a család egyik felével jól kijövünk, de ritkán találkozunk, a másikkal meg viszonylag sűrűn, de csak azért mert "kell", és ezek az összejövetelek elég erőltetettek és unalmasak. Ezt a részét a karácsonynak utálom, de a többit szeretem.

Kaptam amúgy pénzt, aminek egy részét elköltöm, a többit félreteszem. Voltam pár hete a könyvesboltban, és megláttam egy könyvet Interstellar és a tudomány címmel. Alapból Stephen Hawking könyvet akartam venni, de az Idő rövid története nem volt a Libriben, ez a másik viszont azonnal megfogott (ezért is néztem újra az Interstellar filmet tegnap), de mivel 7000 ft nem volt nálam, ezért szünet után visszamegyek és megveszeeem. Yeah. :D Nagyon várom már ^^

Na, lényeg a lényeg, boldog karácsonyt :)

 

   

Címkék: blog
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre