Nagyon sok emberről tudom, hogy folyton mindenről csak negatívat gondol, és ahelyett hogy értékelné, ami van, inkább azon szomorkodik, hogy mi nincs. Egy dolgot biztosantudok: soha nem lesz minden tökéletes, mindig lesz valami, ami ha csak egy picit is, de zavarni fog. Nem lesz olyan, hogy semmit sem változtatnál, sőt talán ennél csak nehezebb lesz. Szóval ha így nézzük, életed végéig boldogtalan leszel, pedig ez nagyon nem igaz. Minden rajtad múlik, és azon, hogy hogyan gondolkodsz. A gondolataid pedig nem a természetedből adódnak, hanem a hozzáállásodból és az akaratodból. Ez amúgy egy nehéz téma, mert hiába van millió gondolatom, alig bírom megfogalmazni őket... Szóval ha valami értelmetlen, nézzétek el nekem.

Amúgy nekem erre nem volt könnyű magamtól rájönni, mert én a csodát vártam, hogy majd valami történik, amitől minden csupa boldogság lesz, akkoriban mondjuk még nagyon fiatal voltam (12), szóval nem lepődök meg azon, hogy még nem igazán irányítottam a gondolataim. Viszont 13 (!) évesen én már azon gondolkoztam, hogy milyen módszerrel lehetnék fájdalommentesen öngyilkos, amit így leírni is ijesztő, nem hogy visszagondolni arra, hogy én nyolcadikos koromban miket tervezgettem. Ugyebár akkoriban elég mélyponton voltam, mindenkinek meg akartam felelni, de közben én nem ilyen vagyok, ezért nem erre nem is voltam képes. Az egyik felem kétségbeesetten nyalizott mindenkinek, a másik meg legszívesebben lehányta volna a drága osztálytársaim. És mikor véletlenül kicsúszott a számon egy önálló gondolat, ami másnak nem tetszett, akkor napokig, de akár hetekig is rágódtam rajta és azon gondolkoztam, hogy hogyan szívhatnám vissza, mit tegyek XY-nal, hogy elfelejtse, hogy én nem értettem vele egyet... Kívülről egy bohókás lánynak néztem ki, aki mindig mosolyog, de belülről haldokoltam, és ezt tényleg senki nem tudta rólam.

Aztán igazából két váratlan dolog történt az életemben majdnem 14 évesen: 1. megtaláltam a zenei stílusom, ami annyit erőt öntött belém, hogy szavakkal le sem tudnám írni, 2: beteg lettem. Ezt a második dolgot már kétszer is említettem korábban, szóval ha régi olvasóm vagy, akkor ez nem újdonság neked. Szóval beteg lettem, és nemértettem, miért pont én... Kilencven százalékig biztos vagyok benne, hogy soha semmi bajom nem lenne, ha annak idején nem éltem volna a "társadalom elvárásainak börtönében". Ez belülről szépen lassan tönkretette a lelkem, de ez fizikailag csak nyolcadik utáni nyáriszünetben mutatkozott meg. Szóval visszatérve a zenére, hatalmas erőt adott nekem a kedvenc bandáim hallgatása, először kezdtem kinyitni a számat, felemelni a hangomat, és keményen kimondani a véleményem. Először éreztem azt, hogy már nem érdekelnek olyan emberek véleménye rólam, akiket én sem érdeklem. Bárcsak hamarabb tudatosult volna bennem. Elkezdtem szabadabb életet élni, megváltozott a beszédem, a járásom, az öltözködésem - nem rossz irányba, csak megváltozott, sokkal jobban kifejeztek engem. Kattints a bővebbenre, ha érdekel a vége, vagyis hogy hogyan lettek pozitív gondolataim.

Most jön a fura része a dolognak: a betegségem miatt nagyon letört voltam, elkezdtem értékelni az egészséget, hogy mennyit számít, milyen jó, ha van stb - ezért elkezdtem minden megbecsülni, ami adott volt az életemben, de előtte sosem értékeltem. Például sosem éheztem, mindig volt hol laknom, a szüleim élnek, és nem váltak el, volt három kutya a családban, tehetséges vagyok a rajzolásban, van saját szobám, magyarnak születtem stb. (Igen, imádom, hogy magyar vagyok.) Közben pedig minden éjszaka elalvás előtt összegyűjtöttem öt rossz és öt jó dolgot kizárólag az aznapból. Eleinte az öt rossz dolgot azonnal lerendeztem, tíz másodperc alatt összegyűjtöttem, aztán áttértem ajó dolgok számolgatására, amiből rögtön találtam egyet-kettőt, de többet már nem. De nem hagytam magam addig elaludni, amíg nem szedtem össze. Egy-egy unalmas napon szörnyen nehéz volt pozitívat találni, ezért volt mikor olyan kis dolgokat is beleszámoltam, mint például "rövid sor volt a büfénél, ezért nem kellett sokat várnom". Nagyon apró dolog, de belegondolva ez tök jó volt: a rövid sor miatt két perccel több időm volt óra előtt átnézni az anyagot -> ami miatt a dolgozatom jobban sikerült -> amiért a tanár megdicsért -> amiből önbizalmat szereztem -> ami miatt több kedvem lett tanulni -> amiért ötös lettem év végén. Kicsi dolog, de valójában nem az. Esténként jöttem rá ezekre, hogy az ilyen apróságok mennyit jelentenek, milyen jó hogy vannak. 

Aztán idővel megváltoztattam a listát: 10 jó dolog, 3 rossz. A vicces az volt, hogy a 10 jó dolgot pillanatok alatt összeszedtem, de a 3 negatívon gondolkoznom kellett, mert belegondolva, hogy mik történhetnének, semmi sem tűnt olyan rossznak. De ez az általam kreált játékszerűség megtanított arra, hogy értékeljem egy aranyos néni mosolyát, és túllendüljek a kellemetlen dolgokon. Most vidám vagyok az esetek többségében, hiszen ritkán van az, hogy valami tönkreteszi a napom, mert egyszerűen máshogy nézek mindenre. Mostmár a barátaimra sem úgy tekintek, hogy "vannak", hanem egy csomószor elgondolkozok azon, hogy mennyire szeretem őket, mennyire jó, hogy itt vannak nekem. Ráadásul három embert tartok belőlük igaz barátnak, ami szerintem rendkívüli.

Csak azt sajnálom, hogy ezt a listázgatást nem írtam le egy füzetbe, annyira jó lenne visszanézni. 

Nagyon szeretek élni és tele vagyok tervekkel és célokkal. Ennek a kisregénynek (amit amúgy pár mondatosra terveztem) az volt a lényege, hogy merj úgy élni, ahogy akarsz, ne élj mások börtönében, valamint az, hogy értékelj olyan dolgokat, amik eddig számodra természetesek voltak, nézd mindennek a jó oldalát - ez a kulcs a pozitív gondolatokhoz és élethez.