Semicolon

18 éves lány vagyok, Seminek hívnak az internetes világban. Imádom a természetet, a vintage, grunge és indie stílust, az erdőket és a sorozatokat. Minden érdekel, aminek köze van az informatikához és technikához, és szeretek nyelveket tanulni. Az iskolában valahogy mindig jó jegyeim lesznek (4), pedig nem erőltetem meg magam a tanulásban. Amúgy ötödikes leszek szeptembertől a középsuliban, szeretem az osztályomat, a legtöbb tantárgyamat, bár az érettségi és szalagavató egy kicsit kiverte a biztosítékot, de majd megbarátkozom velük. Apropó, barátkozás. Imádom a barátaimat, és több is van belőlük. Értük ölni tudnék, komolyan. Ha már itt jártál, hagyj egy üzenetet a chatben vagy írj egy rövid hozzászólást, nagyon örülnék neki. c:

 
Blog

Olvastam valahol, hogyha a blogodnak nincs konkrét témája, akkor annak olvasói sem lesznek. Hát pedig a Semicolon pontosan egy olyan oldal, aminek nincs egyetlen meghatátozott témája, ezért inkább nevezném személyes oldalnak. Ugyanis itt olvashatsz könyvekről, filmekről, sorozatokról (ezekről fent egy külön "rovatot" is találsz Sorozatok néven, ahol több mint 20 olyan TV-Show-t ismerhetsz meg, amiket már mind láttam, és ajánlanám neked is), de olvashatsz még itt kreatív ötletekről, kihívásokról, idézetekről, sőt az sem ritka, hogy egy posztban csak képeket osztok meg, mivel itt mindig azt találod, ami éppen eszembe jut. Alapvetően egy vidám blogról van szó, de ha éppen pocsék kedvem van, akkor az a bejegyzésből is meg fog látszódni, egyszóval tényleg minden a hangulatomtól és az ötleteimtől függ.

 
Chatbox



 
Zenék

Ha az oldal böngészése közben Semi-s zenét akarsz hallgatni, akkor itt összegyűjtök mindig párat az éppen aktuális kedvenceimből:

Joy Division - The Eternal

JD - Love will tear us apart

Joy Division - She's lost Control

Pixies - Where is my Mind?

Joy Division - Atmosphere

Green Day - Troubled Times

Frank Iero and the Patience - Oceans

Joy Division - New Dawn Fades

Joy Division - Disorder

LP - Lost on You

 
figyelmeztetés

Figyelmeztetés: sokszor előfordul, hogy írok valamit, és másképp fejezem be a mondatot, így olyan értelmetlenségek születnek, mint az "de én ők nem érteni", vagy éppen elgépelek valamit, mert szokásom 200betű / másodperces sebességgel írni. Szóval ha ilyet találsz, ne lepődj meg. Nyilván próbálom javítani, de néha egyszerűen nem szúrnak szemet. :D

 
Teendők

A teendőimet mindig más helyre írom fel, így általában sikeresen elfeledkezek róluk. Gondoltam csinálok ide is egy gyors listát, mert minél többször látom, annál nagyobb az esély, hogy valami megmarad.

▪ Falling Skies

▪ Stranger Things ✔

▪ Dexter

▪ Westworld

▪ Internátus, Hemlock Grove, Stranger Things ismertető a sorozatajánlós részbe

 
Ti
Indulás: 2015-08-02
 

 

 

üres

Főoldal

Melyik tábort erősítem?

2015.09.21. 15:59, Semi

Van egy oldal, ahol mindenféle Team-táblák vannak. Nézzük csak, én melyik csapatokat erősítem:

The Hunger Games by Suzanne CollinsTeam Gale [Éhezők viadala]. Ez biztos sokakat meglep, mert általában az emberek Peeta-pártiak. Én is nagyon szeretem Peetát, szerintem ő egy ritkarendes ember, pont ezért illene hozzá szerintem jobban egy olyan lány, aki csendes, szerető, és adja és elfogadja a szeretetet és a gondoskodást. Szerintem nem olyan lány illik hozzá, mint Katniss. Ezért teszem le a voksom Gale mellett, aki bátor, belevaló, független stb, egyszóval nagyon hasonlít Katniss-re, ezért szerintem ők sokkal jobban illenének egymáshoz.

The Mortal Instruments by Cassandra ClareTeam Jace. [Csontváros]. A másik lehetőség Simon lett volna. Itt nincs annyi jogom beszélni, mert csak az első kötetet olvastam. Simon persze nagy szerelmem lett, szerintem egy borzalmasan jó karakter, akihez szívesen feleségül mennék, de ugyanez vonatkozik Jace-re, aki annyira szórakoztató volt, mindig tudtam rajta nevetni, ha valami olyat mondott. Itt azért választottam őt, mert Clary-hez ő jobban illik, mint Simon, aki örökre "csak" legjobb barát marad. De tényleg zárójelben megjegyezném, hogy csak egy könyvet olvastam, és az alapján nekem ez a véleményem.

The Selection by Kiera CassTeam Maxon [Párválasztó]. Még szép, ez egy nagyon egyszerű döntés volt. Eszem ágában sem lenne Aspen-t választani, aki szerintem semmit sem adott America karakteréhez, inkább csak egy bológatós kutyus volt, aki folyton azt hajtogatta "szeretlek". Nem utáltam őt sohasem, de nem is kedveltem. Maxon pedig egy élmény volt a maga titokzatosságával, hercegi udvariasságával stb. Szerintem America és Maxon tökéletesen kiegészítik egymást.

Twilight by Stephenie MeyerTeam Edward [Alkonyat]. De rég volt már az Alkonyat-korszak. Szerettem őket, a filmeket és a könyveket is, bár mai szemmel nézve túl nyálas. De régen szerettem, és nagy-nagy Edward párti voltam. Jacobot is bírtam, de mindig úgy gondoltam, hogy "hé, szállj le Belláról, ne is menj a közelébe, mert ő Edwardé." Mondjuk mai szemmel nézve lehet hogy már én is Jacob pártján állnék. Ki tudja? Ez nem is fog már kiderülni, mert nem valószínű, hogy újraolvasom a köteteket.

The Vampire Diaries by L.J. SmithTeam Damon [Vámpírnaplók]. Jaaaj, de egyszerű döntés ez is. Damon szarkazmusai folyton megnevettettek, imádtam a stílusát, a vakmerőségét, meg úgy mindenét. Néha persze elhibázott ezt-azt, de ez emberi dolog. Stefan nekem olyan semmilyen volt. Semleges. Néha már annyira töketlen volt, hogy megpofoztam volna, de ő a kedvesek és megértőek pártját képviselte, ezért viszont becsültem. De ha igazáb őszinte akarok lenni, akkor Elena mellé egyik sem illett, mindkettő jobbat érdemelne.

Címkék: könyv blog
Még nincs hozzászólás.
 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre