Ha valami extrém kalandra vágysz, akkor itt a Life is Strange, ami valószínűleg tökéletesen ki fogja elégíteni a kívánságod. Ha valaki ismeri a Telltale gameket, akkor csak annyit mondok, hogy a stílusa ugyanolyan, mégis sokmindenben eltér. De erről kicsit később, részletesebben; először nézzük a történetet:és 

Max Caulfield a suliban ücsürög, kedvenc óráján a fotózásról tanul, majd rémálma lesz. Felébred és kimegy megmosni az arcát, amikor a női mosdóba beesik a suli gazdag és elkényesztetett gyereke, Nathan. Max azonnal meghúzódik, majd Nathan-t követi egy kék hajú lány. Veszekednek, majd a srác fegyvert húz elő és lelövi Chloe-t, a punkot. Max előugrik, majd azt veszi észre, hogy minden visszafele kezd el mozogni, ugyanis... visszaforgatta az időt. A lány kitapasztalja erejét, és megmenti Chloe-t, de akkor még nem is sejti, hogy a gyerekkori legjobb barátnőjével hozta őt össze újra a sors. Ők ketten újraegyesülve próbálnak utánajárni a városuk különös történéseinek Max erejét használva. Csak azt nem tudják, hogy valami sokkal nagyobb dologba nyúlnak bele, amit nem kellene piszkálniuk...

Nos, a vicces, hogy fogalmam sem volt a történetről mikor belekezdtem. Tudtam, hogy Telltale-szerű, vagyis a döntéseid, lépéseid befolyásolják a játék kimenetét, ezért egy olyan élményt kapsz, mintha végignéznél egy filmet, aminek te írtad a forgatókönyvét. Ennyi nekem elég is volt, hogy belekezdjek az 5 epizódból álló kalandba, és természetesen nem bántam meg, bár nem volt felhőtlen a boldogságom. 

Negatívumok: A játékmenet nagyon jó, de nem egyértelmű. Kell egy epizód, mire kitapasztalod hogy működik, sőt, nekem olyan is volt, amit az utolsó részben vettem észre, hogy olyan egyáltalán volt a játékban, ami jelentősen megnehezítette a gondom. Az első gáz ott kezdődött, hogy nem tudtam kattintani a tárgyakra, hiszen én úgy gondoltam, hogy megfogom az egeret, és rányomok a kellő dologra - de ez nem így működött. Tíz perc próbálgatás után jöttem rá, hogy az egeret rá kell húzni a tárgy felett lebegő feliratra. Aztán ott voltak nehézségnek a rejtett feladatok. Például feladatba kaptam, hogy menjek a parkolóba. Erre mit csináltam? Kimentem a parkolóba, de utólag jöttem rá, hogy nem rögtön ezt kellett volna tennem, hanem előtte még beszélnem kellett volna vagy öt emberrel, és fel kellett volna fedeznem 20 dolgot, és persze 3 képet is kellett volna csinálnom. De én csak simán mentem a feladat után, ezért rengeteg dologról lemaradtam, persze ebből később már tanultam. Így történt, hogy az epizódösszegzésnél kiírta, hogy "hagytam meghalni a madarat". Én meg: "mi vaaaan? milyen madár?!". Szóval ha elkezdesz játszani, akkor minden szegletét nézd át a kijelölt térnek, mindenkivel beszélj, és kíméletlenül túrd át mindenkinek a szobáját, mert ezt kell tenned. Amúgy utáltam, ha valami olyan feladatot adott, amivel akár fél óráig is elmókoltam, ezek szerintem feleslegesek voltak.

Pozitívumokból is van egy rakat: végre megélhetjük, milyen egy amerikai iskolában lenni, fotózást tanulni, koleszban élni. Megtanulunk figyelni a kis dolgokra, mint például egy képen bújkáló fontos adat, pár levél, naplóbejegyzések, néhány ember által elejtett félszavak és így tovább. Ezek kellenek majd. Mivel minden szereplőnek más személyisége van, ezért ki kell tapasztalni, hogy kivel hogy kell beszélni, mert ha nem a megfelelő szavakat mondod, annak szó szerint halálos következményei is lehetnek. A fordulatok váratlanok és durvák, bár szerencsére a legtöbbet előre sikerült meglátnom, kivétel egyet, ami végig szemetszúrt nekem, végig ott volt előttem, de valahogy én magam sem hittem el, ezért nem akartam róla tudomást szerezni. Aztán mikor leesett nagyot koppant. Pozitívum még, hogy hosszúak a részek, ezért sokáig élvezhetjük a történetet, valamint hogy gördülékeny a sztori, és sosem unalmas, főleg, hogy ha úgy érzed nem helyesen cselekedtél, akkor szimplán visszaforgattad az idő kerekét.

Simán ajánlom bárkinek a játékot, annyi apró részlet bújik el benne, hogy szerintem háromszor is le kellene játszani, hogy mindent észrevegyünk. A bővebbenre csak akkor nyomj, ha nem bánod a spoilereket, mert nem tervezel játszani vele, vagy mert már láttad/végigvitted a gamet.

Ha nem játszottál még, akkor ezt itt nem fogod érteni, mert csak gyorsan összedobtam itt pár mondatot. Gyorsan jönnek a gondolatok, úgyhogy lehet, hogy semmi értelmük nem lesz.

Chloe: Megláttam először a mosdóban, és úgy voltam vele: "Yeah, máris imádom ezt a csajt!". Aztán ahogy kezdtem megismerni, egyre jobban ellenszenves lett. Annyi értelmetlenséget csinált, hogy már számolni sem tudtam, de például az egyik örök kedvenc, mikor leült iszogatni a roncsoknál, és kiadta parancsba, hogy keressek öt üveget. Persze 1 óráig tartott megtalálnom őket, de a lényeg, hogy nála volt egy, és tökéletesen elvolt, amíg én szenvedtem. Aztán mikor kiadta parancsba a lámpa felkapcsolását, amíg ő meghitten csapdosta a vizet az ujjbegyével - azt is imádtam. Elég sok idő kellett, mire elkezdtem megkedvelni, de aztán végül csak sikerült. Mondjuk minden létező lehetőségnél kinyírtam őt. Összességében érdekes karakter, de nálam akkor sem aratott akkora sikert, mint másoknál.

Feladatok: Gyerekek, körülbelül 2 órát töltöttem el a hülye feladatokkal. Voltak, amik nagyon tetszettek, de az üvegkeresés és a labirintus igen sokáig feltartóztattak, és cseppet sem bosszantottak ám fel - áá, nem.

Max szerelmi élete: A végső pillanatig össze akartam hozni Warrennel, aztán végül sikeresen leesett, hogy ez azért is nehéz, mert Max biszexuális, és jobban vonzódik Chloe-hoz. A vicc az, hogy az első pillanatban megállapítottam, hogy Chloe is bi, mert szerelmes volt Rachelbe. És ez nekem baromi későn esett le, mert nem akartam róla tudomást szerezni. Ráadásul nehezítettem a saját helyzetem, hogy egyszer megcsókoltam Chloe-t, mert idegesített a "meg mered-e tenni" játéka. Aztán a fiú öltözőt választottam az uszodában, és utólag olvastam, hogy ez is egy jel volt Chloe-nak, hogy hogy is állunk. De annyira nagyot koppant mikor leesett, hogy az egész játék ez a románc köré épül, szóval már nem igazán barátságról beszéltünk, mikor ötvenszer visszamentünk a múltba, hogy Chloe-t mentegessük. De ez egy jó pont volt, hogy gyakorlatilag mi választhattuk meg a főszereplő szexuális identitását is.

Kétféle vég: Természetesen Arcadia Bay megmentését választottam, ez körülbelül három másodperces fejtörtést okozott. Youtube-on visszanéztem a másik véget, és láttam, hogy Max és Chloe egy esetleges csók után elhajtanak a város romjai fölött. Mi van? Miért? Otthagynak mindenkit, több ezer ember halott, de kit érdekel, hisz ők szerelmesek. Jesszus. Ez a vég bosszantott. Nagyon.

Kate: Sikeresen kinyírtam őt, ugyanis nem tudtam lebeszélni az ugrásról. Gratulálok Semi. Nagyon bűntudatom volt, de a végső valóságomban újra élt. ♥ 

Jefferson: Annyira tudtam, hogy ő a bad guy. ._. Szóval ez úgy nézett ki, hogy: 'Jeffersont úgy bírom, tök jó fej, kár hogy egy pszichopata gyilkos." Aztán mikor kiderült, hogy tényleg ő az, akkor egyszerre örültem (hogy eltaláltam), és egyszerre voltam végtelenül csalódott.