1. Idióta románcok. Jézusom. Gyűlölöm. Elég indok ahhoz, hogy letegyem a könyvet és soha többet ne vegyem kézbe. Például az Ötödik hullámban is találkozhattunk egyel, és majdnem emiatt félbehagytam a könyvet (nem vesztettem volna sokat). Szóval mit utálok nagyon? Mikor egy szereplő meglátja a másikat, és annak annyira fantasztikus csokoládé/rózsa/parfüm/szappan/víz illata van, hogy egyszerűen végérvényesen beleszeret, de semmi baj, hiszen a másik is így érzes, pontosan ugyanilyen megalapozott okból. Ilyen létezik a valóságban? Nem hiszem. Rosszul vagyok tőle. Természetesen semmi bajom a szerelemmel a könyvekben, sőt, kifejezetten szeretek róla olvasni, ha az egy igényes módon történik. Az Ötödik hullám pedig csak egy példa volt a hányinger-románcra, sok más hasonló könyvvel találkoztam már, ami nyilván sokaknak tetszhet, de nekem pont nem jön be. 

2. Szerelmi hatvanháromszögek. Megint ugyanaz, mint az előzőnél; nincs bajom egy jól megírt, igényes sokszöggel, de a legtöbb fiataloknak szóló könyvbe nem ezt találjuk, hanem vergődést pár gyerek között, végtelen sok hisztit, és döntésképtelenséget. Én sosem hittem el, hogy létezik igazából szerelmi háromszög: hiszen csak egyet szerethetsz, mert ahogy Johnny Depp tökéletesen megfogalmazta, nem szerettél volna bele a másodikba, ha igazán szeretted az elsőt.

3. Hasonló történetek. Elég szomorú, de néhány történet ugyanazon alapszik, csak egy kicsit változtattak az eseményeken. Például az Éhezők viadala egy igazi bombaként robbant a YA disztópiák világában, és ezt követte több száz másik könyv, amelyiken így vagy úgy, de visszaérződött a hatása. Sosem tetszett a másolás, főleg, ha azt leplezetlen módon teszik. Az Alkonyat is egy ilyen láncot indított el, elég megnéznünk az Obszidiánt vagy a nagybetűs koppintást, a Szürke ötven árnyalatát. Mikor olvastam az első részt, le voltam hidalva, hogy mennyire pofátlan másolat, és aztán olvastam, hogy ez valóban egy Twilight fanfiction volt, csak kiadták könyvben. Ouch.

4. Kiszámítható történet. A young adult könyveknél különösen jellemző, hogy erősen sejtetnek veled valamit, erősen utalnak rá, majd kiszúrják vele a szemed, és aztán bumm, a legnagyobb "csavar" a könyvben az lesz, hogy ez a hihetetlen, kiszámíthatatlan dolog kiderül. Most megint szegény Ötödik hullámot veszem elő a példa szemléltetésére, amiben pontosan ez történt. De nem szokásom spoilerezni, úgyhogy nem fejtem ki, hogy mi történt. Ezért szeretem például a Tűz és Jég dalát. Szerintem George R. R. Martin (mint felnőtteknek szóló könyvek szerzője) tökéletesen mutatja, hogy hogyan kell úgy írni, hogy egy kerek-egész történet legyen belőle, tele csavarokkal. Mondjuk ő nem a legjobb példa, hiszen ő nem is egy történetet írt, hanem felépített szavakból egy komplett másik világot, ami jóval több, mintha csak egy "sima" könyvet írt volna.

5. Elviselhetetlen főszereplő lány. Jaj, sírni tudnék tőlük. Ha egy buta lány szemszögéből kell olvasnom, akkor nem valószínű, hogy túljutok az első pár oldalon, mégis sikerült több történeten is végigrágnom magam. Most nem hozom fel az Ötödik hullámot, mert már így is elég sokat példáloztam vele, úgyhogy most inkább a Beavatottat említem meg itt. A főszereplő lány, Tris, konkrétan elviselhetetlen volt (számomra). Szerintem az életemben nem találkoztam olyan lánnyal, mint ő, aki annyira önző, lehetetlen, buta és elviselhetetlen volt, hogy szenvedéssé tett mindent. Szerintem ha valaki ilyen személyiséget választ főszereplőnek, akkor inkább E/3-ban írja meg a sztorit.

Ui.: Minden szó magánvélemény volt, senki se vegye sértésnek, ha a kedvenc könyvét említettem meg. Múltkor olvastam egy csúnya kritikát az egyik nagyrabecsült könyvemről, a Mielőtt megismertelekről, és nekem is kicsit sértő volt, hogy "hogy mer valaki ilyet mondani róla?", szóval tudom milyen érzés, de szeretem kiírni az őszinte gondolataimat.