Semicolon

18 éves lány vagyok, Seminek hívnak az internetes világban. Imádom a természetet, a vintage, grunge és indie stílust, az erdőket és a sorozatokat. Minden érdekel, aminek köze van az informatikához és technikához, és szeretek nyelveket tanulni. Az iskolában valahogy mindig jó jegyeim lesznek (4), pedig nem erőltetem meg magam a tanulásban. Amúgy ötödikes leszek szeptembertől a középsuliban, szeretem az osztályomat, a legtöbb tantárgyamat, bár az érettségi és szalagavató egy kicsit kiverte a biztosítékot, de majd megbarátkozom velük. Apropó, barátkozás. Imádom a barátaimat, és több is van belőlük. Értük ölni tudnék, komolyan. Ha már itt jártál, hagyj egy üzenetet a chatben vagy írj egy rövid hozzászólást, nagyon örülnék neki. c:

 
Blog

Olvastam valahol, hogyha a blogodnak nincs konkrét témája, akkor annak olvasói sem lesznek. Hát pedig a Semicolon pontosan egy olyan oldal, aminek nincs egyetlen meghatátozott témája, ezért inkább nevezném személyes oldalnak. Ugyanis itt olvashatsz könyvekről, filmekről, sorozatokról (ezekről fent egy külön "rovatot" is találsz Sorozatok néven, ahol több mint 20 olyan TV-Show-t ismerhetsz meg, amiket már mind láttam, és ajánlanám neked is), de olvashatsz még itt kreatív ötletekről, kihívásokról, idézetekről, sőt az sem ritka, hogy egy posztban csak képeket osztok meg, mivel itt mindig azt találod, ami éppen eszembe jut. Alapvetően egy vidám blogról van szó, de ha éppen pocsék kedvem van, akkor az a bejegyzésből is meg fog látszódni, egyszóval tényleg minden a hangulatomtól és az ötleteimtől függ.

 
Chatbox



 
Zenék

Ha az oldal böngészése közben Semi-s zenét akarsz hallgatni, akkor itt összegyűjtök mindig párat az éppen aktuális kedvenceimből:

Joy Division - The Eternal

JD - Love will tear us apart

Joy Division - She's lost Control

Pixies - Where is my Mind?

Joy Division - Atmosphere

Green Day - Troubled Times

Frank Iero and the Patience - Oceans

Joy Division - New Dawn Fades

Joy Division - Disorder

LP - Lost on You

 
figyelmeztetés

Figyelmeztetés: sokszor előfordul, hogy írok valamit, és másképp fejezem be a mondatot, így olyan értelmetlenségek születnek, mint az "de én ők nem érteni", vagy éppen elgépelek valamit, mert szokásom 200betű / másodperces sebességgel írni. Szóval ha ilyet találsz, ne lepődj meg. Nyilván próbálom javítani, de néha egyszerűen nem szúrnak szemet. :D

 
Teendők

A teendőimet mindig más helyre írom fel, így általában sikeresen elfeledkezek róluk. Gondoltam csinálok ide is egy gyors listát, mert minél többször látom, annál nagyobb az esély, hogy valami megmarad.

▪ Falling Skies

▪ Stranger Things ✔

▪ Dexter

▪ Westworld

▪ Internátus, Hemlock Grove, Stranger Things ismertető a sorozatajánlós részbe

 
Ti
Indulás: 2015-08-02
 

 

 

üres

Főoldal

Új néznivalók és egyebek

2016.11.20. 21:03, Semi

   

Így van, nem is én lettem volna, ha nem kezdek bele valami új sorozatba. A Stranger Things után minden hátrányból indult, ugyanis kételkedtem abban, hogy bármi megugorná annak a szintjét, és sajnos igazam lett, pedig a The Night Of is egy magasra értékelt sorozat. De ez most nem jött be. Pedig nem volt egy rossz sorozat, csak egy olyannak mint nekem, ez rettentő lassú volt.

A csupán 8 részes The Night Of arról szól, hogy van egy 22 éves srác - Nasir - lelépett az apja taxijával egy buliba, így taxisofőrnek hitték, ezért a hátsóülésére beült egy szintén fiatal lány. Nas nem tessékelte ki, hanem megkérdezte hova vigye. Ezután a lány házánál kötöttek ki, a drog és az alkohol hatására a srác elaludt, és mire felébredt, Andrea-t meggyilkolták. Ő tette, vagy nem ő tette? Nem számít, Nas azonnal a rendőrségen köt ki, ahol megkezdődik életének egy új szakasza.

Szóval amire számítani lehet: egy kis gyilkossági nyomozás + nagy adag börtöni élet + bírósági tárgyalások. Tehát akinek bejönnek ezek a témák, az biztosan imádni fogja, de nekem ez túl kevés volt ahhoz, hogy tartósan lekösse a figyelmem, szóval inkább csak a háttérben ment, amíg én más dolgokat csináltam. Egyszer megnézni még oké, érdekes, és durva, hogy mennyire tönkreteszi az életed a börtön. 

Most amúgy Gravity Falls-t nézek :D Már a 10. résznél tartok, nagyon bírom ezt a mesét, tökéletesen el leszek vele addig, amíg nem találok valami izgalmas élőszereplős cuccot. Amúgy ha valaki régebb óta olvas, akkor elgondolkozhat, hogy "nekem van életem a sorozatokon kívül?" :'DD Nagyon jó kérdés, de szerencsére van. Ez csak a hobbim, és 99%, hogy nem önmagában nézem a sorozatot, hanem közben csinálok mást is, mert szó szerint büntetés lenne, ha csak erre kéne koncentrálnom.. Például kb 30 matek feladatsort írtam meg azalatt, amíg az Internátust néztem :D 

Amúgy mi van velem? Hmm, most éppen nem nagyon akarok felmenni facebookra, mert egy barátom érdekes dolgokra terelte a témát, és konkrétan nem tudom hogy reagáljak, szóval visszahúzódtam már legalább 5 perce, és kb 5 percig még nem is megyek fel :D Ami valljuk be nem sok idő, de nagyon nagy szükségem van rá :D Aztán... a suli még mindig nehéz, főleg, hogy megkértek engem, hogy szervezzek meg egy csomó mindent, márpedig én nem igazán szeretek szervezni, mert csak a baráti társaságomban tudok boss lenni, mások körül nem igazán. Így ez nagyon nehéz, szóval holnap drasztikusan a sarkamra kell lépnem. Blah, nem várom, de összeszedtem magam, és úgyis muszáj lesz megcsinálni. A szalagavatós táncunk kész van, még van pont egy hónap arra, hogy előadjuk, és vannak kisebb részletek, amiket nem tudok megjegyezni, mivel egyszer se mutatták meg, hogy mi van, magamtól pedig nehéz összeszedni a lépéseket. De már abban is fejlődök, sőt, abszolút nem én vagyok az, aki a legrosszabbul táncol. Régen (általánosban) jártam is táncra, igaz teljesen más műfajban, és én voltam az egyik legjobb tesiből, de ezek az idők már elmúltak, most teljesen középszerű vagyok sajnos. De amúgy sincs túl sok szükségem a tesire, szóval a jegyeim nem fognak beleszólni a továbbtanulásba, főleg, hogy már azt sem tudom, hogy menni akarok-e továbbtanulni. Mert nem akarok még 4-5-6 évet tanulással tölteni. De azt sem mondanám, hogy munkával akarom tölteni. Tipikusan az az ember vagyok, aki csak olyat tudna dolgozni, ami a hobbija is, szóval nagyon szívesen lennék fotós, de például elképzelhetetlennek tartom hogy mondjuk pincér/irodai munkás stb legyek valahol. És ez amúgy rossz, pontosan tudom, hogy rossz, de már kisgyerek korom óta ilyen vagyok. Ezért volt nagyon vicces, mikor a személyiségtesztem kihozta,  hogy remek munkakerülő lennék :D Emellett persze egy csomó király munkát is kihozott, amiket tényleg eszméletlenül szívesen csinálnék. Szóval így felmerül a kérdés, hogy akkor mit akarok csinálni? Háát, nem tudom. Egyelőre 90%, hogy továbbtanulok informatikai irányban, de ezt is mindennap kérdőre vonom :( Majd megint átnézem a felvi.hu-t, hátha találok valamit, de az az oldal még mindig elég gázul van megcsinálva, szóval nehéz is rajta kiigazodni és nagyon kevés is rajta az értékelhető információ, a legtöbb szakról csak annyi van fent, hogy "feltöltés alatt". És ez már tavaly óta...

6 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2016.12.15. 17:44
Semi

Dehogy bánom, sőt, köszönöm :)

Idézet
2016.12.14. 13:05
Dávid

Nagyon szívesen írok akkor róla. Csak, ha nem bánod, akkor hétvégén, mert jelenleg már lassan a halálomon vagyok a ZH-k és a féléves feladatok leadása miatt. :D

Idézet
2016.12.10. 22:27
Semi

Szeretnék is továbbtanulni, meg nem is :D De 100%, hogy tovább fogok, csak kedvem az most nem sok van hozzá, de semmi máshoz sem.

A felvit már én se nagyon nézegetem, mert nem látom értelmét, szóval nem csak a te hülyeséged, szerintem senkinek nem nyújt az oldal nagy segítséget.

Igen, majd szeretnék nyílt napokra menni, és hát az igazolás sem hátrány :D Azt tudom, hogy nagyon sokan kiesnek az évek során, de mondjuk az jót is jelent, hogy nem engedik, hogy minden oda nem illő is elvégezze. A személyes tapasztalatok tényleg nem mondanak sokat, mert nézegettem őket, és ahány ember annyi vélemény. A Neptunnal meg szerintem tudok majd bánni, mert lesz segítségem hozzá 💪

Amúgy elég durva, hogy a mérnökinformatikus szakot nem igazán nézegettem, mielőtt nem mondtad, most viszont ez áll az első helyemen. Szóval bármit mesélhetsz róla, nagyon örülnék neki. És köszönöm :)

Idézet
2016.12.08. 10:51
Dávid

Én mindenképpen javaslom a továbbtanulást, főleg, ha az informatikai irány édekel. Mert oké, hogy mondják, hogy informatikusoknál nem feltétlenül számít a papír, de azért szerintem elég nagy előny, ha van. Már csak azért is, mert az egyetemen kapsz egy elég jó, átfogó ismeretet, amit nem feltétlenül tanulsz meg otthon. Plusz hozzászoksz a sok szivatáshoz, de ez mellékes. haha :D

Én a felvit nem is használtam információszerzésre. Számomra teljesen értelmetlenek a szakok leírásai, mivel mindegyik csak egy sablon szöveg, amiből én nem igazán tudtam meg, hogy ténylegesen mivel is fogok foglalkozni, ha azt választom. De ez lehet, csak az én hülyeségem.

Jobban jársz, ha az egyetemek honlapjáról tájékozódsz, ahol megtudhatod, hogy milyen a mintatanterv, stb. Érdemes elmenni nyíltnapokra (ahol adnak is igazolást arra a napra. :D), csak ne dőlj be az akkori kedvességüknek! :D Bár nálunk a dékán elmondta, hogy ha idekerülük, akkor majd nézzük meg, hogy ki ül mellettünk, mert következő félévben valószínűleg már nem lesz ott, meg hogy 300 emberből kb. 90 végzi csak el a sulit. :D Jó kis előjelek. :D De másodéveskén belátom, hogy nem mondott hülyeséget.

Illetve, ha neten olvasol véleményeket, hogy X iskola Y szakja sokkal jobb Z iskola ugyanazon szakánál, ne dőlj be neki. Mindenki a saját suliját dícséri, sokszor elég nagy baromságokat állítva a másij iskoláról. Személyesen tapasztaltam.

Hmm... Neptun. :D Igazából, nekem még nem volt komolyabb konfrontációm ezzel a csodás és egyben remek rendszerrel. Leszámítva egy-két kisebb esetet. Bár az való igaz, hogy nem kelti az emberben egy stabil dolog képét.

Amit még pár hónappal ezelőtt írtam (nem tudom, emlékszel-e :D), hogyha van kérdésed a mérnökinformatikus képzéssel kapcsolatban, akkor szívesen segítek,  továbbra is áll. :)

Sok sikert! :D

Idézet
2016.11.21. 16:40
Semi

Hello :D

Ah, meg sem lepődök rajta, nagyon összeszedetlen az egész, nem értem, hogy egy ilyen oldal hogy engedheti ezt meg magának :( 

A Neptunról eddig csak rosszat hallottam, szóval biztos imádni fogom azt is :D

Köszi, neked pedig gratulálok, hogy felvettek ^^

Idézet
2016.11.21. 07:20
Rebeka

halihó:)

ó a felvi.hu egy nagyon vicces dolog. (Ma már vicces, tavaly még dühítő volt számomra is.) Én csak a felvi.hu-n belül 3 eltérő információt találtam arról, hogy milyen érettségivel kell jelentkezni skandinavisztikára. Egy közös volt mindegyikben: az egyik elvárt érettségi középszintű volt a másik pedig emelt és csak az egyik lehetett idegennyelv a másik meg magyar/töri/miegyéb. Nos, végül angol és német emelttel vettek fel :D 
szóval ja, a felvi egy szuper dolog és akkor még nem találkoztál a neptunnal...
nos, sok sikert a felvételihez:)))

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre