Semicolon

18 éves lány vagyok, Seminek hívnak az internetes világban. Imádom a természetet, a vintage, grunge és indie stílust, az erdőket és a sorozatokat. Minden érdekel, aminek köze van az informatikához és technikához, és szeretek nyelveket tanulni. Az iskolában valahogy mindig jó jegyeim lesznek (4), pedig nem erőltetem meg magam a tanulásban. Amúgy ötödikes leszek szeptembertől a középsuliban, szeretem az osztályomat, a legtöbb tantárgyamat, bár az érettségi és szalagavató egy kicsit kiverte a biztosítékot, de majd megbarátkozom velük. Apropó, barátkozás. Imádom a barátaimat, és több is van belőlük. Értük ölni tudnék, komolyan. Ha már itt jártál, hagyj egy üzenetet a chatben vagy írj egy rövid hozzászólást, nagyon örülnék neki. c:

 
Blog

Olvastam valahol, hogyha a blogodnak nincs konkrét témája, akkor annak olvasói sem lesznek. Hát pedig a Semicolon pontosan egy olyan oldal, aminek nincs egyetlen meghatátozott témája, ezért inkább nevezném személyes oldalnak. Ugyanis itt olvashatsz könyvekről, filmekről, sorozatokról (ezekről fent egy külön "rovatot" is találsz Sorozatok néven, ahol több mint 20 olyan TV-Show-t ismerhetsz meg, amiket már mind láttam, és ajánlanám neked is), de olvashatsz még itt kreatív ötletekről, kihívásokról, idézetekről, sőt az sem ritka, hogy egy posztban csak képeket osztok meg, mivel itt mindig azt találod, ami éppen eszembe jut. Alapvetően egy vidám blogról van szó, de ha éppen pocsék kedvem van, akkor az a bejegyzésből is meg fog látszódni, egyszóval tényleg minden a hangulatomtól és az ötleteimtől függ.

 
Chatbox



 
Zenék

Ha az oldal böngészése közben Semi-s zenét akarsz hallgatni, akkor itt összegyűjtök mindig párat az éppen aktuális kedvenceimből:

Joy Division - The Eternal

JD - Love will tear us apart

Joy Division - She's lost Control

Pixies - Where is my Mind?

Joy Division - Atmosphere

Green Day - Troubled Times

Frank Iero and the Patience - Oceans

Joy Division - New Dawn Fades

Joy Division - Disorder

LP - Lost on You

 
figyelmeztetés

Figyelmeztetés: sokszor előfordul, hogy írok valamit, és másképp fejezem be a mondatot, így olyan értelmetlenségek születnek, mint az "de én ők nem érteni", vagy éppen elgépelek valamit, mert szokásom 200betű / másodperces sebességgel írni. Szóval ha ilyet találsz, ne lepődj meg. Nyilván próbálom javítani, de néha egyszerűen nem szúrnak szemet. :D

 
Teendők

A teendőimet mindig más helyre írom fel, így általában sikeresen elfeledkezek róluk. Gondoltam csinálok ide is egy gyors listát, mert minél többször látom, annál nagyobb az esély, hogy valami megmarad.

▪ Falling Skies

▪ Stranger Things ✔

▪ Dexter

▪ Westworld

▪ Internátus, Hemlock Grove, Stranger Things ismertető a sorozatajánlós részbe

 
Ti
Indulás: 2015-08-02
 

 

 

üres

Főoldal

Szülinapi érdekességek

2016.08.02. 20:34, Semi

   

Ma lett a Semicolon 1 éves 

Szóval ezt az igen jeles kort meg kell ünnepelni, úgyhogy kitaláltam, hogy csatolok vagy írok érdekességeket ehhez a poszthoz, ami csakis kizárólag az oldallal és annak megvalósításával kapcsolatos. Amúgy nekem kerek 1 hónap múlva lesz a szülinapom, és nem akarok 18 lenni :D Sikerült 12 érdekességet összegyűjtenem, ha kíváncsi vagy rájuk, nyisd meg a teljes bejegyzést :)

Címkék: blog oldal

Kész vagyok az új designnal :D

2016.08.01. 19:37, Semi

   

Úristen, ne tudjátok meg, mennyit szenvedtem, hogy ezt az új design-t láthassátok, ugyanis egy fél élet volt összeválogatni a képeket és a felső menüsor elhelyezése is feleslegesen sok gondot okozott, mert Mozillában nem akart rendesen a helyére ugrani. Ja, meg egyéb gondok is adódtak, de nem kezdem el itt sorolgatni őket. A lényeg, hogy megint túl magasra tettem a lécet, és sikerült megugrani, vagyis teljesíteni az elvárásaim. Felfedeztem egy csomó király dolgot, aminek annyira örülök, hogy az hihetetlen. :D Szóval most jó kedvem van, pedig reggel nem volt az. Meg így mostanában iskolai előtti depresszióm van, például tegnap teljesen kivoltam, hogy az ismerőseim Kanadába, Dániába és egyéb helyekre mennek egyetemre, én pedig két évig még középiskolás vagyok (khm, 7 évig, míg más 4 alatt végez; és nem, nem buktam). Szóval tegnap úgy éreztem magam, mint egy különösen magányos bálna, és látványosan szenvedtem. Aztán ez megmaradt reggelig. Délután ismét elkezdtem dolgozni az új kinézeten (ez volt a harmadik nap), és háttérzajnak bekapcsoltam a Tru3ta1ent streamjét (Dead by Daylight-ot streamelt - mindig ennek a játéknak a streamjét nézem/hallgatom Tv és ilyenek helyett), és Tru3 totál őrült volt, meg a gyerekkori pókokkal kapcsolatos sérelmeiről beszélt, és egyszerűen úgy feldobta a kedvem, ahogy hallgattam a sztorijait, hogy az hihetetlen :D Közben ugye vagdostam a képeket a fejléchez, szóval gyorsan eltelt az idő. Jelenleg 30 kép váltakozik amúgy. Azt vettem észre, hogy a blog designjai szerves része lett az animáció, de egyszerűen mindig is jobban szerettem a mozgóképeket. Az álló képek nem annyira kötnek le, ezért van az, hogy imádok videózni és videót vágni és szerkeszteni. Amúgy még két megjegyzésem van a bloggal kapcsolatban: 1) Holnap lesz egy éves. :) Fogalmam sem volt akkoriban, hogy ennyire megszeretem majd csinálni, és hogy eddig kitart majd. Nem is emlékszek, milyen volt előtte. 2) Mindig kapok egy csomó hozzászólást a kommentrészlegbe, amik felérnek egy ajándékkal. A chat is jó, de az nem olyan maradandó, mint egy hozzászólás. Ezért mikor visszapörgettem, hogy 2-4 komment van alul szinte mindenhol (az én válaszaimat belevéve), akkor totál megörültem, hogy reagáltok a bejegyzésekre, és időt szántok beírni a hülye chapta kódot, meg ilyenek. Ez nagyon jól esik ^^ Amúgy visszakanyarodva az új kinézetre: az előző rekordideig volt fent, azért cseréltem le, mert miért ne, de elnéztem volna még egy darabig. Örülök, hogy végre megtaláltam, mi tetszik nekem, és nem kelle hetente-kéthetente cserélgetni, mert nem unom vagy utálom meg. 

Címkék: blog oldal

Adjatok egy Türelem-Nobel-díjat

2016.05.03. 14:18, Semi

   

Úristen! GRRR! Nyugodtan dobjatok meg valami kitüntetéssel, amiért nem hajítottam ki a laptopom az ablakon. Elkészült az új design, és mindegyik böngésző másképp kezdett el viselkedni: mikor a Chrome megnyitotta a virágsávot középen, akkor az Opera nem. Mikor az Opera megnyitotta, akkor a Mozilla nem. Szóval nem kicsit idegesítettem fel magam ezen. Végül az volt a megoldás, hogy nem hirtelen kellett beillesztenem a vetítést középre, hanem gyakorlatilag soronként, és így minden böngésző elfogadta. Hogy mi ebben a logika, azt őszintén nem tudom, de rendesen próbára tette az idegeimet. Amúgy egyáltalán nem untam az előzőt, de mégis vágytam valami újra, így születetett meg ez a virágos, tavaszinak szánt kinézet, amin még csiszolgatnom kell, de gyakorlatilag kész van. Ja, és ugye mondtam, hogy ideges voltam/vagyok, amiért nem jöttek össze a dolgok; na, most az a vicces, hogy ezért véletlenül kitöröltem a csereikonoknak a kódját, ami meghatározta, hogy hogy nézzen ki az egész ikonos részleg. Egy mozdulattal sikerült eltüntetnem, és most még kérdéses, hogy hogy hozom vissza a kódot, de a lényeg, hogy minden egyes csere megvan, csak éppen őskáosz uralkodik körülöttük a megfelelő kód nélkül. Szóval így vagy úgy, de kiírom újra az összes cserét, elnézést minden elitemtől. :( Amit még szeretnék megjegyezni, az az, hogy végre kifér négy kiskép egy sorba, régóta szerettem volna ilyen széles középmodult. A betűtípus Anaheim-ről és Courier New-ról egységes Oswald-ra cserélődött, mert ez egy elég ritka típus az oldalak körében, ezért gondoltam kipróbálom. És végül így is hagytam, mert nagyon bejön, hogy alapból félkövér, és mivel talpatlan, szerintem nagyon könnyű olvasni is. Amúgy azt fontos megjegyeznem, hogy azért nem voltam aktív az utóbbi napokban, mert ezen dolgoztam, pedig amúgy lett volna egy csomó ötletem miről írni. Szóval hamarosan leírom miket néztem/olvastam az utóbbi napokban. A Semicolon amúgy kezd "milyen filmeket/sorozatokat/könyveket ismerek?" oldal lenni, amit nem igazán bánok. Volt egy kritikás oldal, aki minden blogosnak megmondta a tutit, és mindenkinek azt írta, hogy a blog nem blog, ha a szerkesztőn kívül másról is szól. Szerintem a blog pont attól blog, hogy arról írsz, amiről akarsz. Ez a legnyitotottabb műfaja a webeknek. Ha lenne egy rajongói oldalam, sosem írnék másról az adott személyen kívül. Na, a blog az pont nem ilyen, hanem az ellentéte. Legalábbis én így látom. Ezért írok arról, amiről kedvem van, mert a kedvem is én vagyok. :)

Címkék: blog oldal

Sorozatösszegző

2016.04.03. 14:14, Semi

  

Mivel viszonylag sok sorozatot láttam már, ezért ideje volt megosztanom veletek az összeset röviden. Oldalt a többi menüpontnál a "Sorozatok" fülre kattintva érhetitek el. Eddig összesen 23 különböző történet, vagyis 18 különböző Tv-show került fel, ugyanis ha jól számolom, ez az összes, amit valaha láttam. Elképzelhető, hogy néhányat kihagytam, és ha így van, akkor azt természetesen pótolni fogom. Úgyhogy ha keresel valami újat, akkor ezentúl útba ejtheted a Semicolont, hátha találsz valami szimpatikusat.

Címkék: sorozat oldal

Feléledt a DIY szekció

2016.03.29. 19:23, Semi

  

Mindigis szerettem volna, hogy olyan oldalam legyen, amin minden megtalálható, ami épp eszembe jut. Ez eddig teljesen így is van, hiszen mindig felteszek mindent, amihez kedvem van, de sajnos márciusban eléggé lappangott a blog, mert egyszerűen kifogytam az ötletekből, mesélnivalóm pedig nem igen volt. Látom, hogy sokaknak pörög az életük, egyik buliról a másikra mennek, mindennap másik havernál alszanak, éttermek, színház, mozi és még sorolhatnám. Na, az én életem cseppet sem ilyen, velem ritkán történik valami hasonló, mert kicsit antiszociális vagyok. Vagyis nem. Nagyon jól elvagyok a barátaimmal, imádok velük mindenfelé menni, viszont akkor is teljes az életem, ha egész nap egyedül ülök itthon és sorozatokat nézek. -> És ebből adódik, hogy nincs miről írnom. DE. Sikeresen életrekeltettem a DIY szekciót, mert már nagyon lappangott. Szóval ha kreatív ötletekre vágytok, akkor oldalt megtaláljátok őket. Természetesen folyamatosan bővül. Nekem annyira megtetszettek a ma talált ötletek, hogy az egyiket meg is valósítom, ha minden jól megy, holnap szerzem meg a hozzávalókat. Tisztára bezsongtam tőle, mert imádok fúrni, faragni, ragasztani, vágni és megvalósítani az ötleteim. 😍

Szeretnék majd életet lehelni a kibeszélő részbe is, de mivel csak hanyagul nézem a most futó sorozatokat, ezért nem tudok róluk összefüggő véleményt alkotni.xd Tervben van egy hatalmas sorozatkalaúz, amiben leírom miket láttam eddig, hogy kinek ajánlom őket, mi a történet és stb. Mindig is hatalmas sorozatfan voltam, de mostmár elég sokat is láttam ahhoz, hogy egy ilyet összehozzak. Mostanában a Hanniballal és a Vikingekkel szimpatizálok, az előbbinek már meg is van az első évada.

Röviden összefoglalva: ezentúl nézegetheted a DIY részleget, mert próbálok aktívkodni ott is.

Címkék: oldal blog
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 


Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!