Huszonharmadikán kijött a Fear The Walking Dead premierepizódja, de mi magyarok az időeltérés miatt csak 24-én reggel láthattuk legelőször. Ugyebár a "sima" Walking Dead úgy kezdődik, hogy Rick felébred a kómából és egy zombieapokalipszis közepén találja magát. De ez a testvérsorozat sokkal jobban indít: láthatjuk, ahogy kitör az apokalipszis, végignézhetjük, hogy az emberek hogyan reagálnak rá, mennyire nem akarják elhinni. Például a fertőzés miatt a suliból a diákok hamarabb hazamehetnek, mert otthon nagyobb biztonságban vannak, és hát mint a valóságban is történne, mindenki majd' kicsattan a boldogságtól, hogy elengedték őket, fel sem fogják még, hogy mi van készülőben.

A történet egy drogos gyerekkel, Nickkel indul, aki meglátja, hogy barátnője éppen eszi a haverjait, és természetesen nem hiszi el, azt hiszi, hogy megint csak hallucinál. Amúgy olyan szinten be volt állva, hogy azt hittem ő is zombie, csak olyan intelligens, hogy beszél meg kiabál. Amúgy érdekesség, hogy szegény totál zavarodott, de arra azért volt ideje hogy srác létére tökéletesre borotválja a lábát :D Mikor meglátja a zombie-Gloriát, azonnal elrohan, az úton pedig elcsapja egy kocsi, ezért kórházba kerül. Időközben pedig megismerjük a családját, és kezdetét veszi a vírusfertőzés kibontakozása. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogy fogják megélni a szereplők ezt az egészet, hiszen most mi is velük vagyunk, nem úgy mint a fősorozatban, aminél úgy érezhettük, mintha a csapat a túlélésre született volna, mert sosem láttuk őket a vírus előtt.

Az utcákon még millió ember van, még mennek a vonatok és a népesség nagy része még el sem hiszi, hogy mi zajlik körülöttük. Jelen pillanatban egyik szereplőt sem akarom halottan látni. Legfőképpen Nick és Travis kötődik hozzám, de azért Alicia és az anyja se haljon már meg... Nagyon felcsigázott ez az első rész, és nagyon reménykedem, hogy a folytatás is ilyen király lesz.

Ha eddig még nem láttad a fősorozatot, akkor is nyugodtan belekezdhetsz.

Megjegyzés: Calvin a Faking It-ből, Alicia a The 100-ból, Nick pedig a Harry Potterből lehet ismerős számodra is.

Múltkor említettem egy posztban, hogy feltételezhetően meggyógyultam. A betegségem tünetei enyhültek, minden csupa happy volt, én pedig örök optimistaként borzalmasan boldog voltam, hogy ennek a már három éve tartó szakasznak is vége, és megint egészséges vagyok. 

A nagy f**zt. Visszaestem, és ugyanolyan rossz, mint azelőtt. És mikor ez tudatosult bennem, rám nem jellemző módon sírtam. Aztán ma reggel felébredtem, és sírtam. Elindultam munkába és sírtam. A munkahelyemen is titokban néha sírtam. Az utcán random rám jött a sírás, az emberek pedig empatikusan néztek rám, hogy "szegény kislány". Értitek már a címet? Komolyan, mintha én lennék egy szappanopera főhősnője, akinek élete nagy részét az teszi ki, hogy sír. Pedig én nem vagyok ilyen. Én az élet legundorítóbb dolgaiba is képes vagyok valami szépet látni, de ma komolyan eltört a mécses. Vagyis havonta egyszer rámjön a sírhatnék, a halálközeli gondolatok, de akkor is, ez a mai nap más volt. Ja, és mellesleg hajnalban arra ébredtem, hogy valami olyasmit álmodtam, hogy az emberek nézik a temetésem, én meg felülről valami angyalként nézem szomorúan. Kiráz a hideg az ilyen gondolatoktól, de mégis több órát agyaltam hasonlókon.

Ez a nap erről szólt, a holnapi majd más lesz. Nagyon, de nagyon túl akarok már lenni ezen. Változtatnom kell az egész életmódomon.

Van egy csomó dolog, amik eszméletlenül tetszik, de főleg csak másokon, mert rajtam talán nem állna olyan jól vagy mert nincs merszem felvenni őket. Nézzünk párat:

Creepers

Egy csomó ember irtózik ezektől a cipőktől, pedig szerintem fantasztikusan néznek ki. Tudjátok, ezek azok a (mint ahogyan a képen is láthatjátok) cipők, amiknek a talpa irreálisan meg van magasítva. Kár, hogy alapból magas vagyok, így elég zsiráf lennék bennük :D Amúgy szerintem mindenhez nagyon illenek, legyen szó térdzokni-szoknyáról, vagy éppen egy sima farmerről.

Japán egyenruha

Létezik olyan ember, aki szerint a japán egyenruhák nem eszméletlenül jók?! Esküszöm, ha bevezetnék Magyarországon az ilyesmi egyenruhák hordását, még örülnék is neki. De szerintem ha itt ilyesmi történne, akkor valószínűleg valami >fehér ing-fekete vádliig érő szoknya< lenne a stílus, amit már azonnal gyűlölnék.

Gallérok

Annyira jól mutatnak, imádom őket. Az egyetlen bajom az, hogy eddig még nem sikerült olyan galléros ruhát vennem, ami tényleg tetszene is, ezért marad a képek csodálása. Ha meg mégis összefutok a boltban egy tetszetős galléros inggel például, akkor annak rendszerint olyan az ára, hogy még csak fel sem próbálom a ruhadarabot.

Térdzokni

Nyáron megsülnék bennük, télen viszont nem sok értelme van, hogy térdig melegít, de a combod megfagy. Persze ezek ellenére sokan hordják, de sajnos nekem ez nem jönne össze, valószínűleg rengeteget szenvednék miatta, de egy kellemes őszi szezonban szívesen kipróbálnám.

Nézzétek, mi történt

Kikerültem a portálajánlóba, és ennek nagyon örülök :)

Most jut eszembe, hogy valahol olvastam, hogy mielőtt blogot indítasz válaszd ki, hogy mi lesz a fő téma. Na, ez nálam nem volt meg eddig, és szerintem ezután sem. Mert hogy a fő téma, bármilyen egoistán is hangzik, mégis csak én vagyok, hiszen ez egy blog, és ennél jobban nem tudom leszűkíteni a dolgokat. Nem mondom, hogy pl ez egy divatról szóló blog, mert én és a divat nagyon messze állunk egymástól, de ha éppen valami csoda folytán inspirálva érezném magam arra, hogy nekem most feltétlenül valami divathoz kapcsolódót kell írnom, hát leírom. Szóval én konkrét témába nem tudom besorolni az oldalt, sőt néha talán még a blog is erős szó, mert ahogy elnézem a többi hasonló oldalt, mindenki részletesen kitalál az életéről, amit én nem tudnék megtenni, mert egyszerűen nem, nem pedig azért, mert lenézem ezt a fajta dolgot. Eléggé az a fajta vagyok, aki szeret ilyeneket olvasni, de írni nem.

Amúgy én és a blog: lassan egy hónapja van meg ez az portálom, ami valljuk be egy óriási szám :D De ennyi idő elég volt ahhoz, hogy ez a gportálosdi megint a szívemhez nőjjön, úgy mint anno. Szóval alap, hogy a semicolon-t mindennap látogatom, sőt, egyre többet gondolkozok, hogy na majd erről, meg erről a témáról írni fogok nektek. De mire odajutok, valahogy a szavaim már nem adják vissza az igazi gondolataim, szóval törlöm az egészet. Baromi értelmes... Tegnap játszottam amúgy históriás játékot, és most lett annyi kreditem, hogy kitegyek a GP főoldalára egy hirdetést, amitől azt várom, hogy szerzek pár olvasót, mert azért jól esne, ha ezeket nem csak magamnak írnám le :D 

Ennek a bejegyzésnek amúgy nem volt valami sok értelme, de akkor is le akartam írni, mert miért ne.