Semicolon

18 éves lány vagyok, Seminek hívnak az internetes világban. Imádom a természetet, a vintage, grunge és indie stílust, az erdőket és a sorozatokat. Minden érdekel, aminek köze van az informatikához és technikához, és szeretek nyelveket tanulni. Az iskolában valahogy mindig jó jegyeim lesznek (4), pedig nem erőltetem meg magam a tanulásban. Amúgy ötödikes leszek szeptembertől a középsuliban, szeretem az osztályomat, a legtöbb tantárgyamat, bár az érettségi és szalagavató egy kicsit kiverte a biztosítékot, de majd megbarátkozom velük. Apropó, barátkozás. Imádom a barátaimat, és több is van belőlük. Értük ölni tudnék, komolyan. Ha már itt jártál, hagyj egy üzenetet a chatben vagy írj egy rövid hozzászólást, nagyon örülnék neki. c:

 
Blog

Olvastam valahol, hogyha a blogodnak nincs konkrét témája, akkor annak olvasói sem lesznek. Hát pedig a Semicolon pontosan egy olyan oldal, aminek nincs egyetlen meghatátozott témája, ezért inkább nevezném személyes oldalnak. Ugyanis itt olvashatsz könyvekről, filmekről, sorozatokról (ezekről fent egy külön "rovatot" is találsz Sorozatok néven, ahol több mint 20 olyan TV-Show-t ismerhetsz meg, amiket már mind láttam, és ajánlanám neked is), de olvashatsz még itt kreatív ötletekről, kihívásokról, idézetekről, sőt az sem ritka, hogy egy posztban csak képeket osztok meg, mivel itt mindig azt találod, ami éppen eszembe jut. Alapvetően egy vidám blogról van szó, de ha éppen pocsék kedvem van, akkor az a bejegyzésből is meg fog látszódni, egyszóval tényleg minden a hangulatomtól és az ötleteimtől függ.

 
Chatbox



 
Zenék

Ha az oldal böngészése közben Semi-s zenét akarsz hallgatni, akkor itt összegyűjtök mindig párat az éppen aktuális kedvenceimből:

Joy Division - The Eternal

JD - Love will tear us apart

Joy Division - She's lost Control

Pixies - Where is my Mind?

Joy Division - Atmosphere

Green Day - Troubled Times

Frank Iero and the Patience - Oceans

Joy Division - New Dawn Fades

Joy Division - Disorder

LP - Lost on You

 
figyelmeztetés

Figyelmeztetés: sokszor előfordul, hogy írok valamit, és másképp fejezem be a mondatot, így olyan értelmetlenségek születnek, mint az "de én ők nem érteni", vagy éppen elgépelek valamit, mert szokásom 200betű / másodperces sebességgel írni. Szóval ha ilyet találsz, ne lepődj meg. Nyilván próbálom javítani, de néha egyszerűen nem szúrnak szemet. :D

 
Teendők

A teendőimet mindig más helyre írom fel, így általában sikeresen elfeledkezek róluk. Gondoltam csinálok ide is egy gyors listát, mert minél többször látom, annál nagyobb az esély, hogy valami megmarad.

▪ Falling Skies

▪ Stranger Things ✔

▪ Dexter

▪ Westworld

▪ Internátus, Hemlock Grove, Stranger Things ismertető a sorozatajánlós részbe

 
Ti
Indulás: 2015-08-02
 

 

 

üres

Főoldal

OUTFITEK

2015.08.21. 16:03, Semi

Az előző bejegyzésem megpecsételte a délutánom, elég szar kedvem lett, és félek is a sulitól, hogy most ezek után mit várjak. Mindegy is... Gondolatelterésnek íme néhány outfites kép. Nem bánnám, ha ezek a cuccok megtalálhatóak lennének a szekrényemben c; (A képek mérete lényegtelen.)

.

Uh, de jó... Haspólóként nem venném fel, de hosszítva imádnám.

Back to school

A masni ki van zárva :D

Untitled | via Tumblr ripped jeans | Tumblr

ootd | Tumblr Teenage Fashion | via Tumblr

Cool Outfit

Follow me @Beautiful_Teens

Címkék: képek blog

Elvesztettem egy barátomat

2015.08.21. 14:52, Semi

Pár hete történt, de még most is folyton eszembe jut az a volt barátom, aki olyan volt, mintha a tesóm lett volna. Komolyan, a veszekedéseink, az a rengeteg együtt töltött idő, minden. Aztán megint egyszercsak összevesztünk, utána ő írt nekem valamit (semmi köze nem volt a veszekedéshez), és nekem fura volt, hogy miért ír megint valami randomot, ha az előbb még rám sem bírt nézni? Jól van, ismerem őt, mindig ezt csinálja, tehát csak egy kicsit lepett meg. Aztán én válaszoltam neki, és én is írtam neki egy random dolgot, ő pedig elolvasta, és azóta sem válaszolt. Kérdem én: WTF?! Mi ebben a logika? És tudom, most jöhetnétek azzal, hogyha ez pár hete történt, akkor azóta miért nem írtam neki mégegyszer, miért nem hívtam fel, zaklattam a házuknál stb. A válasz egyszerű: azért nem, mert nekem is van büszkeségem, és ha neki annyit jelentettem, hogyha "van kedve hozzám", akkor ír, ha nincs, akkor meg válaszra sem méltat. Lehet, hogy imádtam őt, és soha, de soha nem szándékoztam összeveszni vele, mégiscsak van egy határ. Ráadásul az a legszomorúbb, hogy tudom miért nem válaszolt. Azért, mert neki a baráttalálás fél perc, képes lenne ráírni akárkire, ha éppen unatkozik. De ez velem nem így van, nekem nagyon sokat jelent mindenki, akit a barátomnak mondhatok. Tehát az ő "ha már nem kellesz, doblak, van még rajtad kívül 7milliárd ember" felfogása sosem jött be, és sosem szerettem benne, de elfogadtam. És amiért neki csak egy vagyok a sok közül, ezért fáj bevallani, de ő egy hamis barátom volt, aki előszedett engem akkor, amikor kedve volt, de sosem érdekelte, hogy amúgy velem mi van. Elhitette velem, hogy ő az egyik legjobb barátom, de ő sohasem érzett semmi ilyet. Ráadásul a legkellemetlenebb, hogy évfolyamtársam, tehát szeptembertől kezdve állandóan látni fogom majd, és azt sem tudom, hogy köszönőviszonyban vagyunk-e, olyan szinte elidegenedtem tőle.

Szerintem ez is egy újabb olyan élmény, ami miatt méginkább hidegebb és távolságtartóbb leszek másokkal. De ennek pont az ellenkezőjét határoztam el: nyitottabb leszek. Szerencsére amúgy vannak még barátaim, nem is akármilyenek. Csak egyszerűen hiányzik ez az elvesztett barátom, de közben kicsit undorodok is tőle, vagy nem is tudom, hogy fogalmazzak. Nem tudom elhinni, hogy ő is csak egy fake friend volt, és ha erre gondolok elkap a rosszullét. Remélem ti nem fogtok majd ki ilyen embereket az életetek során.

Szerintetek én is hibás vagyok, hogy nem futok utána?

Címkék: blog

Ma minden csupa jó

2015.08.19. 20:30, Semi

 

Ez a nap egyszerűen csodálatos. Ma csak jó történt velem. Hamarabb elengedtek a munkából; holnaptól hosszúhétvége miatt nincs meló; segítettem egy néninek; találtam magamnak egy célt, aminek eléréséhez az elkövetkezendő két évben meg kell erőltetnem magam; jó dolog történt az egyik barátnőmmel és még a GP Históriás miniversenyen is nyertem. c': Szóval most konkrétan úszom a boldogsában, de erről főleg a "cél" tehet, hiszen sikerült kiválasztanom, hogy melyik főiskolára akarok menni, ami jelen pillanatban annyira tetszik, hogy mindjárt sírva fakadok, és még a ponthatárok sem megugorhatatlanok, számításaim szerint ha a következő két évben nem kezdek el az átlagosnál is jobban lustulni, akkor be fogok kerülni/lesz esélyem bekerülni. Márpedig ha én valamit akarok, akkor ha megőrülök, akkor is véghez viszem (ez amúgy a legtöbb esetben rosszat jelent nálam:D). Úgyhogy most be is tettem ebbe a posztba pár boldog/barátos/nyugodt képet.

Amúgy most jut eszembe, hogy nekem a régi oldalaimon (volt vagy 5) több száz kredit volt. Egyszer az egyikre átküldtem vagy 300-at egyszerre, de már nem tudom mi volt az oldal címe, nemhogy jelszó meg ilyenek. Hát ezt nem kicsit megszívtam. :D 

5 perc múlva: az oldal címe megvan, de a jelszó nem jut eszembe. Valakinek valamilyen ötlet, hogy szerezzem vissza az oldalt? :O

10 perc múlva: ismerem én a logikám ;) Megvan a jelszó és a felhasználónév :D Plot twist: 0 kredit van az oldalon, szóval nem ez az, amire küldtem őket...

 

Címkék: blog képek

Corpse Party - Tprtured Souls

2015.08.17. 19:10, Semi
aminél sokan meghúzzák a határt

Nos, ahogy az alcímből is láthattátok, ez az az anime, aminél sokan meghúzzák a határt, Demons | | Misc. Manga Photos | | Pinterestugyanis itt a horror besorolás tényleg nem csak úgy ok nélkül történt, hanem bizony teljesen megalapozottan. Egy mindössze négy részes sorozatról beszélünk, ami részenként 25 percet vesz el az életedből, szóval simán egy nap alatt megnézhető. Mivel nekem nagyon kemény gyomrom van, ezért nem hatott rám a vérontás (igazából semmi durvaság nem hat rám, szóval simán egy nyekkenés nélkül végignéztem pl az Evil Dead-et is, amiről majd hamarosan írok is nektek), de akinek nem ilyen magas a tűréshatára, az itt fogja meghúzni azt a bizonyos határt, mondván "köszönöm szépen, soha többet ilyet".

Arról szól, hogy régen az egyik iskolában az igazgató brutális módon gyerekeket gyilkolt, többek között kivágta a nyelvüket stb, majd ő maga öngyilkos lett. Az iskolát lebontották és helyére egy újat építettek, amibe főhőseink is járnak. Nyolc fiatal az egyik napon úgy dönt,Untitledhogy egy régi szertartást elvégeznek, ami ha sikerrel jár, akkor ők az idők végezetéig jó barátok maradnak. De valami rosszra fordul és ők nyolcan, plusz egy kishúg átkerülnek a volt iskolának a falai közé, ahol megindul az igazi horrorshow. Ami jó benne, hogy totálisan horrorhangulatot ad, hiszen már az első öt percben sikerült egyszer összerezzenem. Az első rész amúgy viszonylag light-os, de sok benne a klasszikus horror elem, a többitől kezdve viszont brutális, de nem ijesztő. Ez volt eddig a legdurvább, legvéresebb anime amit valaha láttam, viszont ez tette rám a legkisebb benyomást is.

 

Címkék: anime ajánlás

Elfen Lied

2015.08.16. 19:12, Semi

Elfen Lied. Darabolós horror anime. Igazából nem is horror, mert egyáltalán nem ijesztő, csak Elfen Liedalacsony tűrőképességű embereknek azért elég durva lehet látni, ahogy az emberek darabjaikra hullanak. De ha egy kicsit is bírod nézni az ilyeneket, akkor mindenféleképpen megér egy próbát, mert egy nagyon korrekt animéről van szó, amit kb a harmadik résztől kezdve szerettem meg igazán, és onnantól ledaráltam egy nap alatt. Amúgy 13 összrészről van szó, részenként kb 24 percesek, szóval simán az a "pár nap alatt nézős" kategória.

Nos, nézzük csak miről van szó. Egy intézményben szigorú körülmények között vannak az úgynevezett Diclonium-ok fogva tartva, akik egy születési rendellenességtől szenvedve különleges fegyverrel rendelkeznek, és elmellett két kicsi szarv áll ki a fejükből. Főhősnőnk Elfen Lied | via FacebookLucy kiszabadult a fogságból, gyorsan kiirtott minden orvost, akit az intézetben talált, majd az ócánig menekült. Személyisége azonban megtört és Lucy énje ketté vált: az egyik elbűvölően édes, ártatlan és ártalmatlan, a másik pedig a rettegett tömeggyilkos. Mikor Kouta, az egyik helyi srác rátalál az óceán partján egyedül ugrabugráló lányra, megsajnálja, és hazaviszi éjszakára. Mivel Lucy édes személyisége egy szót sem beszél japánul, ezért folyamatosan azt hajtogatja, hogy "Nyu, nyu...". Szóval Koutájék elnevezik Nyunak. Aztán családdá alakul az új kis háztartás, de bármilyen édes is Nyu, bármikor előtörhet belőle Lucy. Eközben az intézetben megindul a szökevény felkutatása.

Egyfelől izgalmas, és tökéletes szórakozást nyújt, néhol még vicces is, de tele van Untitledkegyetlenséggel és főleg a vége felé fog mindenkinek leesni, hogy mi az anime valódi üzenete, ami nagyon elgondolkodtató és szomorú. Rájössz majd, hogy ez több mint egy egyszerű helyenként meztelenséget mutató horror, amiben csak folyik a vér. Mert ha így lett volna, messze nem lenne ennyi rajongója. Nagyon "szép" történet, már ha lehet ezt annak nevezni. Mondanám, hogy bekerült a TOP animék közé, valahol a Death Note mögé, de mivel még csak négy animét láttam össz-vissz, ezért ez egy fura kijelentés lenne. Szóval összefoglalva a lényeg: nézd meg. c:

 

Címkék: anime ajánlás
 


Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!