Az előző bejegyzésem megpecsételte a délutánom, elég szar kedvem lett, és félek is a sulitól, hogy most ezek után mit várjak. Mindegy is... Gondolatelterésnek íme néhány outfites kép. Nem bánnám, ha ezek a cuccok megtalálhatóak lennének a szekrényemben c; (A képek mérete lényegtelen.)

Uh, de jó... Haspólóként nem venném fel, de hosszítva imádnám.

A masni ki van zárva :D

Pár hete történt, de még most is folyton eszembe jut az a volt barátom, aki olyan volt, mintha a tesóm lett volna. Komolyan, a veszekedéseink, az a rengeteg együtt töltött idő, minden. Aztán megint egyszercsak összevesztünk, utána ő írt nekem valamit (semmi köze nem volt a veszekedéshez), és nekem fura volt, hogy miért ír megint valami randomot, ha az előbb még rám sem bírt nézni? Jól van, ismerem őt, mindig ezt csinálja, tehát csak egy kicsit lepett meg. Aztán én válaszoltam neki, és én is írtam neki egy random dolgot, ő pedig elolvasta, és azóta sem válaszolt. Kérdem én: WTF?! Mi ebben a logika? És tudom, most jöhetnétek azzal, hogyha ez pár hete történt, akkor azóta miért nem írtam neki mégegyszer, miért nem hívtam fel, zaklattam a házuknál stb. A válasz egyszerű: azért nem, mert nekem is van büszkeségem, és ha neki annyit jelentettem, hogyha "van kedve hozzám", akkor ír, ha nincs, akkor meg válaszra sem méltat. Lehet, hogy imádtam őt, és soha, de soha nem szándékoztam összeveszni vele, mégiscsak van egy határ. Ráadásul az a legszomorúbb, hogy tudom miért nem válaszolt. Azért, mert neki a baráttalálás fél perc, képes lenne ráírni akárkire, ha éppen unatkozik. De ez velem nem így van, nekem nagyon sokat jelent mindenki, akit a barátomnak mondhatok. Tehát az ő "ha már nem kellesz, doblak, van még rajtad kívül 7milliárd ember" felfogása sosem jött be, és sosem szerettem benne, de elfogadtam. És amiért neki csak egy vagyok a sok közül, ezért fáj bevallani, de ő egy hamis barátom volt, aki előszedett engem akkor, amikor kedve volt, de sosem érdekelte, hogy amúgy velem mi van. Elhitette velem, hogy ő az egyik legjobb barátom, de ő sohasem érzett semmi ilyet. Ráadásul a legkellemetlenebb, hogy évfolyamtársam, tehát szeptembertől kezdve állandóan látni fogom majd, és azt sem tudom, hogy köszönőviszonyban vagyunk-e, olyan szinte elidegenedtem tőle.

Szerintem ez is egy újabb olyan élmény, ami miatt méginkább hidegebb és távolságtartóbb leszek másokkal. De ennek pont az ellenkezőjét határoztam el: nyitottabb leszek. Szerencsére amúgy vannak még barátaim, nem is akármilyenek. Csak egyszerűen hiányzik ez az elvesztett barátom, de közben kicsit undorodok is tőle, vagy nem is tudom, hogy fogalmazzak. Nem tudom elhinni, hogy ő is csak egy fake friend volt, és ha erre gondolok elkap a rosszullét. Remélem ti nem fogtok majd ki ilyen embereket az életetek során.

Szerintetek én is hibás vagyok, hogy nem futok utána?

Ez a nap egyszerűen csodálatos. Ma csak jó történt velem. Hamarabb elengedtek a munkából; holnaptól hosszúhétvége miatt nincs meló; segítettem egy néninek; találtam magamnak egy célt, aminek eléréséhez az elkövetkezendő két évben meg kell erőltetnem magam; jó dolog történt az egyik barátnőmmel és még a GP Históriás miniversenyen is nyertem. c': Szóval most konkrétan úszom a boldogsában, de erről főleg a "cél" tehet, hiszen sikerült kiválasztanom, hogy melyik főiskolára akarok menni, ami jelen pillanatban annyira tetszik, hogy mindjárt sírva fakadok, és még a ponthatárok sem megugorhatatlanok, számításaim szerint ha a következő két évben nem kezdek el az átlagosnál is jobban lustulni, akkor be fogok kerülni/lesz esélyem bekerülni. Márpedig ha én valamit akarok, akkor ha megőrülök, akkor is véghez viszem (ez amúgy a legtöbb esetben rosszat jelent nálam:D). Úgyhogy most be is tettem ebbe a posztba pár boldog/barátos/nyugodt képet.

Amúgy most jut eszembe, hogy nekem a régi oldalaimon (volt vagy 5) több száz kredit volt. Egyszer az egyikre átküldtem vagy 300-at egyszerre, de már nem tudom mi volt az oldal címe, nemhogy jelszó meg ilyenek. Hát ezt nem kicsit megszívtam. :D 

5 perc múlva: az oldal címe megvan, de a jelszó nem jut eszembe. Valakinek valamilyen ötlet, hogy szerezzem vissza az oldalt? :O

10 perc múlva: ismerem én a logikám ;) Megvan a jelszó és a felhasználónév :D Plot twist: 0 kredit van az oldalon, szóval nem ez az, amire küldtem őket...

Nos, ahogy az alcímből is láthattátok, ez az az anime, aminél sokan meghúzzák a határt, ugyanis itt a horror besorolás tényleg nem csak úgy ok nélkül történt, hanem bizony teljesen megalapozottan. Egy mindössze négy részes sorozatról beszélünk, ami részenként 25 percet vesz el az életedből, szóval simán egy nap alatt megnézhető. Mivel nekem nagyon kemény gyomrom van, ezért nem hatott rám a vérontás (igazából semmi durvaság nem hat rám, szóval simán egy nyekkenés nélkül végignéztem pl az Evil Dead-et is, amiről majd hamarosan írok is nektek), de akinek nem ilyen magas a tűréshatára, az itt fogja meghúzni azt a bizonyos határt, mondván "köszönöm szépen, soha többet ilyet".

Arról szól, hogy régen az egyik iskolában az igazgató brutális módon gyerekeket gyilkolt, többek között kivágta a nyelvüket stb, majd ő maga öngyilkos lett. Az iskolát lebontották és helyére egy újat építettek, amibe főhőseink is járnak. Nyolc fiatal az egyik napon úgy dönt,hogy egy régi szertartást elvégeznek, ami ha sikerrel jár, akkor ők az idők végezetéig jó barátok maradnak. De valami rosszra fordul és ők nyolcan, plusz egy kishúg átkerülnek a volt iskolának a falai közé, ahol megindul az igazi horrorshow. Ami jó benne, hogy totálisan horrorhangulatot ad, hiszen már az első öt percben sikerült egyszer összerezzenem. Az első rész amúgy viszonylag light-os, de sok benne a klasszikus horror elem, a többitől kezdve viszont brutális, de nem ijesztő. Ez volt eddig a legdurvább, legvéresebb anime amit valaha láttam, viszont ez tette rám a legkisebb benyomást is.

Elfen Lied. Darabolós horror anime. Igazából nem is horror, mert egyáltalán nem ijesztő, csak alacsony tűrőképességű embereknek azért elég durva lehet látni, ahogy az emberek darabjaikra hullanak. De ha egy kicsit is bírod nézni az ilyeneket, akkor mindenféleképpen megér egy próbát, mert egy nagyon korrekt animéről van szó, amit kb a harmadik résztől kezdve szerettem meg igazán, és onnantól ledaráltam egy nap alatt. Amúgy 13 összrészről van szó, részenként kb 24 percesek, szóval simán az a "pár nap alatt nézős" kategória.

Nos, nézzük csak miről van szó. Egy intézményben szigorú körülmények között vannak az úgynevezett Diclonium-ok fogva tartva, akik egy születési rendellenességtől szenvedve különleges fegyverrel rendelkeznek, és elmellett két kicsi szarv áll ki a fejükből. Főhősnőnk Lucy kiszabadult a fogságból, gyorsan kiirtott minden orvost, akit az intézetben talált, majd az ócánig menekült. Személyisége azonban megtört és Lucy énje ketté vált: az egyik elbűvölően édes, ártatlan és ártalmatlan, a másik pedig a rettegett tömeggyilkos. Mikor Kouta, az egyik helyi srác rátalál az óceán partján egyedül ugrabugráló lányra, megsajnálja, és hazaviszi éjszakára. Mivel Lucy édes személyisége egy szót sem beszél japánul, ezért folyamatosan azt hajtogatja, hogy "Nyu, nyu...". Szóval Koutájék elnevezik Nyunak. Aztán családdá alakul az új kis háztartás, de bármilyen édes is Nyu, bármikor előtörhet belőle Lucy. Eközben az intézetben megindul a szökevény felkutatása.

Egyfelől izgalmas, és tökéletes szórakozást nyújt, néhol még vicces is, de tele van kegyetlenséggel és főleg a vége felé fog mindenkinek leesni, hogy mi az anime valódi üzenete, ami nagyon elgondolkodtató és szomorú. Rájössz majd, hogy ez több mint egy egyszerű helyenként meztelenséget mutató horror, amiben csak folyik a vér. Mert ha így lett volna, messze nem lenne ennyi rajongója. Nagyon "szép" történet, már ha lehet ezt annak nevezni. Mondanám, hogy bekerült a TOP animék közé, valahol a Death Note mögé, de mivel még csak négy animét láttam össz-vissz, ezért ez egy fura kijelentés lenne. Szóval összefoglalva a lényeg: nézd meg. c: