Semicolon

18 éves lány vagyok, Seminek hívnak az internetes világban. Imádom a természetet, a vintage, grunge és indie stílust, az erdőket és a sorozatokat. Minden érdekel, aminek köze van az informatikához és technikához, és szeretek nyelveket tanulni. Az iskolában valahogy mindig jó jegyeim lesznek (4), pedig nem erőltetem meg magam a tanulásban. Amúgy ötödikes leszek szeptembertől a középsuliban, szeretem az osztályomat, a legtöbb tantárgyamat, bár az érettségi és szalagavató egy kicsit kiverte a biztosítékot, de majd megbarátkozom velük. Apropó, barátkozás. Imádom a barátaimat, és több is van belőlük. Értük ölni tudnék, komolyan. Ha már itt jártál, hagyj egy üzenetet a chatben vagy írj egy rövid hozzászólást, nagyon örülnék neki. c:

 
Blog

Olvastam valahol, hogyha a blogodnak nincs konkrét témája, akkor annak olvasói sem lesznek. Hát pedig a Semicolon pontosan egy olyan oldal, aminek nincs egyetlen meghatátozott témája, ezért inkább nevezném személyes oldalnak. Ugyanis itt olvashatsz könyvekről, filmekről, sorozatokról (ezekről fent egy külön "rovatot" is találsz Sorozatok néven, ahol több mint 20 olyan TV-Show-t ismerhetsz meg, amiket már mind láttam, és ajánlanám neked is), de olvashatsz még itt kreatív ötletekről, kihívásokról, idézetekről, sőt az sem ritka, hogy egy posztban csak képeket osztok meg, mivel itt mindig azt találod, ami éppen eszembe jut. Alapvetően egy vidám blogról van szó, de ha éppen pocsék kedvem van, akkor az a bejegyzésből is meg fog látszódni, egyszóval tényleg minden a hangulatomtól és az ötleteimtől függ.

 
Chatbox



 
Zenék

Ha az oldal böngészése közben Semi-s zenét akarsz hallgatni, akkor itt összegyűjtök mindig párat az éppen aktuális kedvenceimből:

Joy Division - The Eternal

JD - Love will tear us apart

Joy Division - She's lost Control

Pixies - Where is my Mind?

Joy Division - Atmosphere

Green Day - Troubled Times

Frank Iero and the Patience - Oceans

Joy Division - New Dawn Fades

Joy Division - Disorder

LP - Lost on You

 
figyelmeztetés

Figyelmeztetés: sokszor előfordul, hogy írok valamit, és másképp fejezem be a mondatot, így olyan értelmetlenségek születnek, mint az "de én ők nem érteni", vagy éppen elgépelek valamit, mert szokásom 200betű / másodperces sebességgel írni. Szóval ha ilyet találsz, ne lepődj meg. Nyilván próbálom javítani, de néha egyszerűen nem szúrnak szemet. :D

 
Teendők

A teendőimet mindig más helyre írom fel, így általában sikeresen elfeledkezek róluk. Gondoltam csinálok ide is egy gyors listát, mert minél többször látom, annál nagyobb az esély, hogy valami megmarad.

▪ Falling Skies

▪ Stranger Things ✔

▪ Dexter

▪ Westworld

▪ Internátus, Hemlock Grove, Stranger Things ismertető a sorozatajánlós részbe

 
Ti
Indulás: 2015-08-02
 

 

 

üres

Főoldal

Beszámolók

2016.09.27. 19:13, Semi

   

Az árva - Jajj, mit láttam szombaton! Teljesen véletlenül ismertem meg a filmet, annyi volt, hogy láttam egy listában a címet, hogy az "Árva", és ez a lista azt állította, hogy a felsorolt filmek hatalmas csavart tartalmaznak, és gyorsan meg is néztem, mert kedvem támadt hozzá. De jól tettem :D Egyik kedvencem lett, mert valahogy ezek a típusú filmek jönnek be. >> Arról szól, hogy van egy szerető házaspár, akiknek az első közös gyerekük meghalt a születése előtt, ezután pedig több gyereket már nem vállalhatnak, így az örökbefogadáshoz fordulnak. Lesz így egy fiuk és egy kislányuk, az utóbbi pedig nagyon szeretne egy nővért, így Kate és John meglátogatnak egy árvaházat, hogy befogadhassanak még egy lányt. John rögtön rá is talál Estherre, aki igazi mintagyerek, hiszen szabadidejében fest, példaszerűen viselkedik, választékosan beszél és engedelmes is, így hamarosan már be is költözik a családhoz. De hamar megmutatkozik, hogy valami mégsem stimmel vele. <<

American Horror Story - Kezdett még pár hete az AHS hatodik évada, és hűen követem, pedig az utolsó 3(!) évad igencsak gyengén teljesített az én szememben. Rétegsorozat volt az első két évad, de hamar rájöttek, hogy mainstreammé kell tenni, hogy több néző legyen, így a harmadik évadtól volt egy minőségbeli zuhanás. Ennek ellenére nyilván nézem tovább, mert még mindig keresem benne azt, amit imádtam/imádok. És azt kell, hogy mondjam ez az évad egyelőre nagyon bejön, most először van olyan több éve, hogy végre várom a következő részt. Yeah. Amúgy minden AHS évad különálló, így nem kell sorban sem nézni, de azért érdemes szerintem. A hatodik évad amúgy ismét egy kísérteties birtokról, és az abban élő családról szól, de mégis nagyban eltér az első évados Murder House-tól.

Orange - Hétfőn lett vége ennek az animének, szóval ha valaki akar egy már befejezett és rövid, könnyed, baráti, középiskolás animét nézni, akkor hajrá. :D

Amúgy velem mi van? Hmm, semmi extra. Depis vagyok a tánc miatt, még mindig. De amúgy minden okés. Az egyik tanáromat lenyűgöztem, és most látványosan kivételezik velem, ami haláli, biztosan a többiek is örülnek neki :D Ja, meg az egyik barátom tervez elköltözni, amiről múltkor írtam egy teljes posztot, így majdnem elfelejtettem itt is megemlíteni. Persze azt a bejegyzést direkt kitöröltem, mert nem akartam végül megosztani, a lényeg annyi, hogy elég szarul érint, és biztosan hiányozni fog, és nem fair, hogy tényleg muszáj elköltöznie, mert nem pénzről, munkáról vagy családról van szó, hanem konkrétan az életéről. Azért remélem tartani fogjuk a kapcsolatot, mert pár ezer/tízezer kilométer még a legjobb barátokat is képes lenne elválasztani, mi pedig csak szimplán barátok vagyunk. Na, majd kiderül, kár ezen előre agyalni. Amúgy ez a hét végig pörgős lesz, rossz értelemben. Az egész suli káosz, az osztály is káosz, minden az :D 

Szemüveg és két ajánlás

2016.08.10. 13:21, Semi

   

Tegnapelőtt voltam az Ofotértben új szemüveget csináltatni. :( Igazából hetedik óta kellene hordanom, de még a mai napig nem használom a szemüvegem, csak nagy szükség esetén van rajtam, de már tényleg gáz, hogy azzal sem látom rendesen a táblát, szóval csináltattunk erősebbet és vettünk hozzá másik keretet. Sima fekete Ray-Ban, a szára kívülről sötéttürkiz, belülről halványpiros színű. Nekem alapból nagyon tetszik, bár nem úgy választottam, hogy rögtön ránéztem, és rá esett a választásom, hanem előtte felpróbáltam az egész boltot. Amúgy teljesen ellentéte az előző szemüvegemnek, ami halványszürke vékony fémkeretes volt, az a fajta, ami nem is olyan feltűnő, ha rajtad van, de azért nem is az a szinte láthatatlan típusú. Amúgy szabályosan rosszul vagyok a gondolattól, mikor a suliban mindenki rám néz és megállapítja, hogy szemüveg van rajtam. Ez a Number 1 kedvencem, mikor megbámulnak, mert egy szemüveg annyira hihetetlenül ritka és különös jelenség, hogy nem lehet mit tenni, mint nézni. Na, azt nagyon várom már :'D

Amúgy két ajánlanivalóm van:

1) Vikingek. Most tartok a harmadik évadnál, azon belül is a legelején, és 2nap/évad sebességgel darálom a részeket. Alapból ezer éve el akartam kezdeni, mert történelmi/viginges/kegyetlen sorozatról van szó, ami ráadásul 8.6-os IMDB-n. Most pár napja kezdtem el, eleinte nem tudtam hova tenni, de most már abszolút imádom, és örülök, hogy elkezdtem. Később biztos, hogy írok még róla bővebben is. Amúgy ha a színvonal megmarad a továbbiakban is, akkor bekerül a "kötelező megnézni" sorozataim közé.

2) Orange. Ez egy nagyon új, frissen megjelent anime, ami összesen 13 részes, és eddig 6 jelent meg belőle, szóval hétről hétre várni kell, hogy magyar idő szerint hétfő hajnalban megjelenjen a következő epizód. Nagyon régóta kerestem olyan iskolás animét, aminek tetszik a története és a rajzolása/animálása is, de sikertelen volt a keresésem. Na, ez most kb egy hónapja teljesült, mert akkor csatlakoztam be a nézésébe. A történet nagyon érdekes, arról szól, hogy hogyan változtatja meg a főszereplő lány a saját és mások sorsát azzal, hogy mindent úgy próbál csinálni, hogy később azt ne bánja meg. Szóval ha valaki szereti az ilyen cuccokat, akkor iktassa be a nyári szünetébe :D

Vampire Knight

2015.11.02. 15:19, Semi

  

Vampire Knight (1. évad). TÖRTÉNET: Yuki-t kiskorában megtámadta egy teljesen kiszámíthatatlan és őrült vámpír, de a szerencsétlenséget túlélte, ugyanis Kaname (a bal oldali srác) megmentette. Ezután Kaien, egy bent lakásos iskola igazgatója örökbe fogadja a lányt, majd nem sokkal később Zero-t is magához veszi (jobb oldali srác). Ma Yuki, Zero és Kaname is azt az elit bentlakásos iskolát látogatják, aminek kettő tagozata van: a nappali és az éjjeli. A nappali tagozat előtt titok, hogy az éjjelit csak vámpírok látogatják. A titkot Yuki és Zero őrzik, akiknek fő feladata az iskolában a tanulás mellett az is, hogy megakadályozzák, hogy az éjjeli tagozatot zaklassák a nappalisok. De Yuki helyzete egyre nehezebb lesz, ugyanis Zero még a szokottabbnál is távolságtartóbb kezd lenni, míg Kaname egyre közelebb próbál kerülni a lányhoz, ráadásul a bonyodalmak közepette még egy nem várt diáklány is felbukkan az iskolában. VÉLEMÉNY: Kicsit zavaros volt nekem a sorozat, ugyanis 1) totál véletlenül a második évadból néztem meg a hatodik részt, és ez nagyon bekavart, 2) hajlamos vagyok másfelé figyelni, ezért pár percről minden részben lemaradtam :D De ha ezektől eltekintek, akkor nagyon tetszett. Persze megvoltak benne a szokásos anime-klisék és a logikátlanságok, de egy-két szereplő nagyon a szívemhez nőtt, szóval várom már, hogy elkezdhessem a második évadot. Ráadásul a Vampire Knight opening-je és ending-je az egyik legjobb, amit valaha hallottam.

Címkék: anime ajánlás

Anime elmaradások

2015.09.11. 16:44, Semi

Nem igen volt időm megírni a véleményem két animéről, ezért most egyben és rövidebb formában teszem meg. Az Ao Haru Ride óta rászálltam a romantikus darabokra, például a Sukitte Ii na yo és a Tonari no Kaibutsu-kun. Róluk fogsz most olvasni.

Először kezdjük a Tonari no Kaibutsu-kunnal, mert azt néztem előbb. Őszintén másra számítottam, mint amit kaptam. Itt már az első részben annyi előrelépés történik a párocskánk között, hogy az kitenne egy egész animét, de ez szerintem a sorozat előnyére Untitledvált, mert erre épült az egész. Haru Yoshida azonnal szerelmet vall Shizukunak, kb az első találkozás után, de a lány ezt nem igen tudja hova tenni. Amúgy egy vicces animéről van szó, amit nem szabad, és nem is lehet komolyan venni, hiszen annyira random, hogy néha eldobtam az agyam. Haru szerintem a Marsról érkezett, nem erre a bolygóra való :D Néha már zavaró volt a sok hülyesége, dehát ezért szerettük őt. Shizuku érdekes személyiség volt, ritkán látni ilyen típust, ugyanis ő komoly, felelősségtudatos, tanulásmániás és mindemellett érzéketlen volt, tehát láttam a kommenteknél, hogy sokan panaszkodtak rá. Nekem pont ez tetszett benne, hogy nem volt átlagosnak nevezhető. Ui.: Yamaguchi <3

Sukitte Ii na yo. Itt sem az Ao Haru Ride-féle lassúságot látjuk, hanem itt is az első részben annyi történik a két szereplő között, mint máshol tíz rész alatt sem. Itt is a főszereplő azonnal sukitte ii na yoszerelmet vall Mei-nek, de mégis teljesen más az egész, egy cseppet sem hasonlít a Tonari no Kaibutsu-kunre. Itt Mei az a fajta lány, akit egyszerűen nem lehet nem szeretni, annyira tündér, de nincsenek barátai, mert úgy gondolja nincs szüksége olyan emberekre az életében, akik előbb vagy utóbb úgyis elárulják és elhagyják majd.. Yamato pedig elragadóan helyes, és ő az a tipikus menősrác, akibe a fél suli szerelmes, és mindenki érte rajong. Az anime igazából arról szól, hogy egy visszahúzódó, csendes lány kapcsolata hogyan alakul a népszerű fiúval, és milyen problémákba ütköznek eközben.

Címkék: anime ajánlás

Ao Haru Ride

2015.08.28. 17:05, Semi
So kawaii

Nem vagyok oda a romantikus dolgokért, de az Ao Haru Ride konkrétan megolvasztotta a <3szívem. Szeretek fiktív karakterekbe szerelmes lenni, igazából mániám is, de most még a szokásosnál is jobban a mániámmá vált az új szerelmem: Kou. Annyira tetszett az egész, hogy legszívesebben kitörölném az emlékeim, hogy újra megnézhessem. Úgy volt, hogy este kilenckor megnéztem az első részt, aztán úgy voltam vele, hogy majd holnap folytatom. Másnap megnéztem a maradék 11 részt, majd valamelyik nap tudomást szereztem arról, hogy van egy tizenharmadik része is, de sehol nem találtam a neten, ami azért vicces, mert minden animét angol felirattal nézek, szóval ha már úgy sem találom, ott már valami baj van. Kiidegeltem magam, aztán kiderült, hogy végig rossz címszóval kerestem, és miután rájöttem hogy kell, fél perc múlva meglett :D Ja, és indavideón végig fent volt magyarul. Au.

Szóval Ao Haru Ride. Yoshioka Futaba általános iskolás korában ismerte meg Kou-t, aki (100+) Tumblrszerinte más volt a többiek, mert a fiúkkal mindig csak a gond van, de körülötte sosem volt semmi zűr. Egészen közeli kapcsolatba került vele, hiszen együtt játszottak, megmentették a másikat a játékban, ha az egyiket elkapták; egy csomószor bámulták egymást stb. Szóval Kou mondta Futabának, hogy menjen a parkba hétre. De a fiú sosem jelent meg. Ezután már nem igazán tartották a kapcsolatot, Kou ráadásul el is költözött a városból. Elkezdődött a középiskola, és Futaba célja, hogy barátokat szerezzen, ezért körülveszi magát két felszínes lánnyal, csak hogy ne legyen egyedül. Aztán egyszercsak mintha Kou-t látná a folyosón, később pedig bebizonyosodik, hogy az tényleg ő volt. 

Innentől kezdődik maga a történet, ami igen: nevezhető sablonosnak. Mert minden(14) Tumblr romantikus történet azért van, hogy végignézzük, hogyan jön össze két szereplő. Bár ennek a vége pont nem ilyen sablonos, de erről nem mondok többet, hiszen nem akarom lelőni a poént. Mindenesetre ez az anime óta nem néztem egyetlent sem, mert akármit kezdek is el, egyik sem üti meg ennek a szintjét. Ráadásul a grafika&animálás is csillagos ötös volt. (Tudni kell rólam, hogy nem nézek meg olyan animét, aminek nem tetszik a grafikája, vagy citromsárga hosszú hajú sminkelt főhős fiú szerepel benne:D). Szóval tényleg bátran ajánlom bárkinek, aki szereti a "hideg, zárkózott srác és életvidám lány találkozása" történeteket.

Címkék: anime ajánlás
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.